2016. november 8., kedd

Hosszú a boldogsághoz vezető út || Ziam || mpreg || szerepjáték || 3. rész

Sziasztok Manókáim!

Itt is van a folytatás. Hát mit is mondjak… Annyit sírtam ezen, mint még nem sok mindenen…

De attól még kellemes olvasást!
Puszi; Virág.


[Zayn – Én (Virág) – Liam Viki]




L.
Miután kiöblítettem számat, szédülve leültem. Már nem sokáig lesznek rosszulléteim. Meg néztem telefonom, de nem jött rá üzenet. Zaynie miért nem írt? Nem örül? Esetleg baja esett? Azonnal tárcsázni kezdtem. Istenem ne essen baja...kezeim remegni kezdtek a félelemtől.

Z.
Nem vettem fel neki. Ideges voltam. Kirohantam az épületből és egy taxit fogva hazaindultam.

L.
Miért nem veszi fel? Biztos baja esett!! Hajamba túrva kezdtem el ruhákat magamra kapni. Leszarom a látogatási időt! Látnom kell. Nappaliba érve ugrálva vettem fel a cipőmet és kocsi kulccsal kezembe siettem ki házból.

Z.
Pont akkor jött ki, amikor én odaértem. Megindultam felé és a nyakánál fogva a falhoz nyomtam.

L.
Z..ayn..m..mit csinálsz? ~nyögtem fel és levegőért kapkodtam. – M..meg f..f..fogok f..fullad ..ni.. ~ ujjaimmal próbáltam lefejteni kezeit de szorítása erősebb lett. Jeges rémület lett úrrá rajtam. A tüdőm kiabált az oxigén hiány miatt. Tátottam mint egy hal

Z.
Menj vissza a házba – engedtem el. – Most!

L.
Kezeimet torkomra kapva bólogattam. Levegőt kapkodva és lihegve mentem be. De már tárcsáztam a rendőrség számát. Nem akarom újra. Szemeim megteltek könnyekkel.

Z.
Nem, nem! – kaptam ki a kezéből a telefont, majd eldobtam. – Szóval kiver kurattad fel magad?! Hm? – ordítottam rá, majd felé közelítettem.

L.
Ijedten sikítottam fel és hátrálni kezdtem. – Senkivel ~ ráztam fejemet potyogó könnyekkel. – Amikor b..be voltál..drogozva ez lett belőle! Zayn a mai napig sebes a fenekem! ~ futottam fel szobába. Lihegve az ablakhoz rohantam. Ki ..k..kell ug..grano…

Z.
És szerinted ez is hiszem?! – ragadtam meg a pólójánál fogva és a sorokba toltam. – Hmm... Mit csináljak veled.…

L.
Reszketve és zokogva próbáltam el tolni. – S..semmit. A tiéd! Az ultrahang is ehzt mutatja… ~ mutattam a kék lapra.

Z.
Kitéptem a kezéből a lapot és eldobtam. – Valóban van benned egy gyerek? Hát akkor már nem sokáig lesz…

L.
El akadt a lélegzetem és kezeimet védelmezően a hasamra fontam. – NEM! ŐT NEM BÁNTOD!~ löktem el magamtól erősen. És futottam a konyhába, kihasználva amíg magához tér a döbbenetéből. Meg nyomtam a vészjelző gombot, ami a rendőrséget riasztja. Még szerencse, hogy Zayn nem tud róla. Fel téptem a fiókot, s kivettem egy kést. A babámnak nem fog ártani.

Z.
Aha, szóval verekedünk... Hát rendben baby! – rúgtam meg a lábát, majd kicsavartam a kezéből a kést. A földre löktem, majd belerúgtam egyet. Pont a hasába. De akkor belém csapott a felismerés. Megütöttem. A kezemet az arcomhoz kaptam és sírni kezdtem. Nem... Nem tehettem ezt…

L.
Fájdalmasan fel nyögtem, és össze görnyedve fogtam hasamat. Iszonyúan szúrni kezdett, szemeimből folyni kezdtek a könnyeim. Össze szorítottam szemeimet, s próbáltam mély levegőt venni, de csak jobban fájni kezdett. – N...nagyon f...áj…

Z.
Úr isten! Kicsim! – guggoltam le mellé. – Hol fáj? Hívok mentőt. – kaptam elő a telefonom. – Úr isten... Nem akartam... – sírtam tovább és a kezét fogtam. Összegörnyedve feküdt a földön. Hívtam a mentőket és közben átvittem a szobába az ágyra.

L.
T..tegyél le! N..ne nyúlj hozzám! ~ sikítottam kétségbe esve, kapkodva levegőt húzódtam el tőle. Nem éreztem fájdalmat egy idő után már csak a tátongó fekete űr maradt.

Z.
Rendőrök jöttek be a mentőkkel együtt a házba. A zsaruk elfogtak engem és azonnal el is vittek. – Liam... Kérlek, ne add fel! – kiabáltam sírva, mikor elrángattak. Még visszanézve láttam, ahogy a mentők sürgölődnek körülötte…

Külső szemlélő:
Káosz uralkodott a házban, mélyről a szomszédok azt mondták: ,,Milyen csendesek és kedvesek." Ám ez az utolsó hónapban nem volt igaz. Kis Payne aki már 20 éves lett, megváltozott.
*Visszaemlékezés *
A mentősök azonnal hordágyra tették az ájult fiút. Nyakán piros foltok utaltak arra, hogy fojtogatták. – Elvetélt. ~ suttogta az egyik mentős a másiknak miközben oxigén maszkot tettek arcára.
Eközben Zayn-t bevitték rendőrségre. Keservesen zokogott, és aggódott szerelméért. A tudat fel emésztette, hogy elveszítette azt aki jelentette számára az életet.
*Vissza emlékezés vége *
Liam sovány lett, alig evett. Borzalmas volt a tudat, hogy elveszítette babáját. Szemei nem csillogtak úgy mint rég, elfakultak. Csak egy testet láttunk amit a csontok mozgatnak. A lelke meghalt a babáéval.

Z.
Bezártak. Börtönben ülök kényszer gyógykezelésen. Megöltem a babát... Megöltem... Nem tudom felfogni. A mai napig sem. Már 3 hónapja ülök itt bent. Liam egyszer sem jött be, de megértem. Már nincs szükségem az életemre. Felesleges. Eltaszítottam magamtól mindenkit, aki fontos volt. Gyilkos vagyok... Egész nap csak sírok és Liam-re gondolok. Már pszichológushoz és pszichiáterhez is küldtek, de nem használt... Meg akarok halni. Tényleg.

L.
Két napig jártam pszichológushoz, de rá jöttem felesleges. Úgy sem segít, egész nap csak bámulok ki a fejemből. Mint most is. Tudjuk kinek a nevét nem ejtettem ki számon, gondolni szoktam rá, de utána megyek hányni mert fel fordul a gyomrom. Miért velem? Mit vétettem istenem? Hangosan fel sírtam, és térdeimre hajtottam fejemet.

Z.
Senkit nem engedek be magamhoz. Nincs erőm. Nem eszek. Már azt hallottam, hogy kórházba akarnak vinni... Nem kell nekem kórház. Öljenek meg, én csak ezt akarom. Ugyanazt, mint amit én tettem a babával... A mi babánkkal…

L.
Három hónap. Már gömbölyödne s rugdosna. De nem! Csak csontos. Kívülről biztosan szánalmasan nézek ki. Bár nem nagyon járok ki. Dolgozni este szoktam, egy kis klubba. Nappal pedig bámulom a hangya műsort tévébe. Nem is emlékszem mikor mosolyogtam utoljára. Nem mostanában fogok. Vajon fiú lett volna vagy lány?

Z.
Ma volt bent nálam a pszichológus. Belátta, hogy nem tud segíteni. Azt mondta, engem már csak a szerelem mentene meg. Mondtam neki, hogy az már sosem leszek, mert Liam-en kívül nem tudnék mást szeretni. Sosem... De elbasztam mindent. Kérdeztem tőle, hogy mit gondol az öngyilkosságról. Azt mondta, már sokszor dolgozott ilyen emberekkel, de csak nálam látja a végelkeseredést. Nem biztatott a halálra, de őszintén beszélt róla. Mondta, hogy írjak Liam-nek. Elcsodálkoztam. Mit tudnék neki mondani, ami akár érdekelné is... Segített nekem. Végül összehoztunk egy három oldalas levelet. Mindent beleírtam. Őszintén.

L.
Kócos hajamba túrtam, lehet meg kéne fésülködni, vagy fodrászhoz menni. Hmm..kizárt dolog. Vállat vonva keltem fel, majd konyhába caplattam. Ittam egy pohár korty vizet, fel vettem az esti műszakos ruhámat, ami egy fekete nadrágból és egy fehér ingből áll. Cipőt lábamra húztam, dzsekit lekapva fogasról mentem dolgozni.

Z.
Azt mondta a pszichológusom, hogy eljuttatja a levelet Liam-hez. Megköszöntem neki.
Ma viszont bejöttek az őrök és akaratomon kívül is elvittek a kórházba. Egy egyágyas kórteremben voltam és infúziót kaptam. Arra a döntésre jutottam, hogy kiszedem magamból a tűt. Nem akartam, hogy mégy gyógyszerekkel is tömjenek. Nem. Várok még pár napot, hátha lesz valami, aztán ha nem, akkor megteszem…

L.
Be álltam a pult mögé és komor arccal törölgettem a pultot, és pár poharat. Na már jön is valaki...de egy diszkóba miért öltözött fel öltönybe? Vállat vonva csináltam tovább a dolgomat. – Ön Mr. Payne? ~ kérdezte mosolyra húzva ajkát. – Igen. ~ mondtam fel húzott szemöldökkel. Majd át adta a levelet s távozott

Z.
Az orvos nem örült, hogy kiszedtem az infúziót, ezért tett be egy másikat. Azt is kiszedtem. Nem érdekelt. A véres tűvel karcolgattam meg böködtem a kezem. Jó érzés volt. Addig sem unatkoztam.

L.
Egy ideig néztem a vékony alakot ahogy elhagyja a helyiséget. Szívem hevesen kezdett el verni, ahogy megláttam ki a feladó. Le kellett ülnöm, mert forogni kezdett a világ. Mit akarhat? El olvassam? Vagy ne? Végül is nincs mit veszítenem. Vállat vonva, fel álltam és ,,Személyzet" fel iratú helyiségbe mentem. Fotelba le ültem, remegő kezeimmel nyitottam ki a levelet…

Z.
Visszajött a pszichológus és azt mondta, odaadta a levelet Liam-nek. Még egy dologra szerettem volna megkérni. Az eljegyzési gyűrűt is juttassa el neki. Az azóta nálam van, mióta a kórházban levette. Eszembe jutott az a rengeteg „együtt sikerülni fog”, „kettőnkért”... És rájöttem, mekkora faszkalap vagyok. Azt hittem, be tudom tartani az ígéretem... De nem. Ott feküdtem a kórházi ágyban kezemben a gyűrűvel. Sírtam. Megkértem a pszichológusomat, hogy ezt még juttassa el neki, de csak annyit mondjon, „örökké”. Nem akartam, hogy visszakönyörögjem magamhoz, de őszinte voltam. Én csak őt szeretem. Mást nem. És mindent elrontottam. Megbocsájthatatlan bűnt követtem el…

Külső szemszög
Liam könnyes szemekkel olvasta a levelet, kezei remegtek, ahogy ajkai is. Szíve facsarodott el. Letette a levelet, hagyott magának időt amíg megnyugszik. Az élet néha nehéz, de ha valakit IGAZÁN SZERETÜNK KÜZDENI KELL ÉRTE! Ezt az egész kotyvaszt amit együtt csináltak meg kell beszélni! Liam talpra ugrott és dzsekijét magára kapta. Leszarja a munka helyét, ez fontosabb. Szinte sprintelt ki az épületből egyenesen a kórházhoz.

Z.
Leszedtem magamról minden szart, gyógyszert, gépet és készen álltam az öngyilkosságra. Ez lesz a legjobb. Még pár napja valahogy szereztem egy műtős szikét, azzal fogom felvagdosni a kezem. Remegve érintettem a kezemhez a pengét és belekezdtem. 1 vágás... 2... 3…

L.
Lihegve estem be a kórterem ajtaján, térdeimen támaszkodva kapkodtam a levegőt. Sikerült ide érnem. Ez az! – Wow..~nyögtem ki fulladva, majd óvatosan fel emeltem fejemet.

Z.
Még éppen láttam, hogy bejön valaki, amikor elsötétült minden. Végre.

L.
Zayn! ~ sikítottam ijedten, arcomból ki futott a vér, gyorsan nyomtam nővér hívót. A takarót szorítottam rá kezeire, hogy ne vérezzen el.

Z.
Nem is tudom jellemezni, hogy milyen érzésem volt. Mintha lebegnék... Ha ez a halál, akkor elég érdekes.

L.
Néztem az arcát amire könnyeim potyogtak. Az orvosok ott sürögtek forogtak. Engem el tolva tőle.
Külső szemszög
Orvosok sokasága próbálta stabilizálni Zayn állapotát. Próbálták elállítani a vérzést és közben visszahozni az életbe. Liam kint ült a kórterem előtt teljes sokkban. Bent az orvosok összevarrták Zayn kezét és sikerült újraéleszteniük.

L
Annyira ideges voltam, hogy tövig le rágtam a körmeimet. Nem találtam a helyem, fel le járkáltam. – Ön Mr. Malik hozzátartozója? ~ kérdezte a doki. Azonnal bólogattam. El mondta, hogy sikerült stabilizálnia az állapotát és hogy pár percre bemehetek hozzá. Meg köszöntem, majd meg bementem Zayn-hez.

Külső szemszög
A fekete hajú férfi mozdulatlanul feküdt az ágyon. Keze bekötözve. Szívmonitorra és lélegeztető gépre volt kapcsolva. Épp hogy sikerült visszahozni.

L.
A látvány ami fogadott borzalmas volt, meg kellett kapaszkodnom az ajtóba annyira remegtek a lábaim. Istenem...bele se gondolok, hogy ha később érek ide akkor...akkor...
Nyeltem egy nagyot, óvatosan Közelebb araszoltam az ágyhoz. – Zayn… ~ sóhajtottam fel halkan, a széket ki húzva ültem rá. Bátorságot gyűjtöttem és megfogtam a bekötözött kezét.

Külső szemszög:
A hangulat sivár volt, a szoba csöndes. Csak a gépek lassú pittyegése törte meg a csöndet. Fájdalmas volt a látvány. A fekvő férfi szeméből kicsordult egy könnycsepp. Nem tudott beszélni, vagy mozdulni csak így tudott jelet adni.

L.
Oda nyúlva le töröltem könnyét. – Itt vagyok. ~ szorítottam meg kezét, és egy finom lágy puszit adtam kezére. Istenem...segíts.

Z.
Fáj. A lelkem. Csak fekszek. Nem tudok mozdulni. Le vagyok kötözve? A kezembe folyamatosan nyilall a fájdalom. Már megint nem jött össze. A kurva faszom... De miért?! Miért nem mehetek már el?! Minek legyek itt. Senkinek sem kellek. Elintéztem már…

L.
Ne nagyon mozgasd a kezed. Szerencse hogy futottam. ~ mormogtam magam elé meredve, és simogattam kezét

Z.
Valaki beszél. De alig hallom. Ne mozgassak valamit. De mozogni se tudok ember…

L.
Ajj Zaynem. ~ráztam meg fejemet szipogva. Mellkasára hajtva fejemet zokogtam, miért velünk? Mit vétettünk, hogy ezt érdemeljük?

Z.
Kezdett tisztulni a dolog. Hozzám ér az az ember. Talán Liam lenne? Olyan ismerős a hangja... De mit keres itt? Miért jött?

L.
A sok sírástól és a kimerültségtől álomba merültem. Ismerős illattal orromba, puha kezét fogva kicsit biztonságba éreztem magam. Ami már régen volt.

Z.
Próbálom kinyitni a szemem, de csak pár pillanatra sikerül. Pont elég, hogy észrevegyem, Liam fekszik rajtam. Egy kicsit megijedtem, de maradtam mozdulatlan, hogy ne keljen fel. Még így is hozzám mer érni...
Külső szemlélő.
Amíg Liam békésen szuszogott, Zayn csodálkozva nézte a rajta fekvő fiút. El sem hitte, hogy valóban itt van.

Z.
Féltem. Féltem, hogy megint nem tudom magam kontrollálni. Igaz, a pszichológus már megtanította, de akkor is. 3 hónapja nem láttam már őt... Összefeszítettem magam, hogy még véletlenül se érjek hozzá. Nem szabad.

L.
Mormogtam mikor meg éreztem, hogy meg feszíti magát. Szemeimet dörzsölve keltem fel róla. Ezzel is időt nyerve picit

Z.
Az jutott eszembe, Li megkapta-e a gyűrűt... Bár már mindegy. Nem változtat semmin.
Egyszer csak éreztem, ahogy felkel. Rögtön becsuktam a szemeimet.

L.
Még mindig pocsék színész vagy. ~ eresztettem hónapok óta egy halvány mosolyt.

Z.
Mi?! – nyitottam ki a szemeimet. Mosolygott. Úr isten mosolygott! Elsírtam magam.

L.
Öhm… ~ vakargattam tarkómat. – El kopott a viccelés belőlem. ~ rántottam meg vállaimat. – Ne sírjál...~ simogattam meg kezét

Z.
Liam... – szipogtam. – Miért vagy itt?

L.
Megfogtam a homlokát. Hmm..nem lázas. – Mert szeretném megbeszélni. Mindent! Öntsük tiszta vizet a pohárba kérlek. ~ túrtam bele hajamba

Z.
Rendben. Szerintem is. – bólintottam, majd próbáltam felülni, de rossz ötlet volt.

L.
Nyugi. ~ nyomtam párnát háta mögé.

Z.
Vettem egy mély levegőt, majd felé fordultam.

L.
Még mindig helyes. – Hallgatlak. ~ dőltem hátra. Olvastam a leveled, de szeretnem tőled is hallani.

Z.
Volt időm átgondolni a dolgokat. Összeomlottam, amikor megtudtam, mi történt a babával... – szüneteltem pár pillanatig, de aztán folytattam. – Nem engedtem be magamhoz senkit a cellába, csak a pszichológusomat. Ő próbált segíteni. Nem mindig sikerült neki. Tudtam, mit követtem el és ez tönkretett. Lelkileg egy nagy 0 vagyok. Letettem a drogot. Muszáj volt. Kényszer kezelést rendelt el a bíróság. De megérte, mert egy problémával kevesebb. Folyton csak azon járt a eszem, hogy mi lehet veled... Tönkretettelek. A mai napig nem bírtam feldolgozni, amikor közölték velem, hogy gyilkos vagyok. Nem megyek át önsajnáltatóba... Megértettem, hogy nem kerestél. Elfogadtam. Az igazat megvallva tettem róla, hogy így legyen, szóval ha akartam volna, se jöttél volna be. De egy idő után megszoktam, hogy soha sem megyek a látogató szobába. Ahogy teltek a hónapok, egyre rosszabbul lettem. Nem akartam enni, sem beszélni, vagy inni. Ezért is vagyok itt. Végleg elkeseredtem. Meg akarok halni. Nincs miért itt lennem. Nem kell a világnak egy ilyen ember. Tönkretettelek és egy olyan veszteséget okoztam neked, amit soha sem tudsz feldolgozni. És én sem. Én csak bocsánatot szeretnék kérni tőled, de azt is kérem, hogy NE bocsáss meg, még ha akarnál se. Nem érdemlem meg. A gyűrűt nem tudom, megkaptad-e, de ha igen, akkor csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy nyugodtan eldobhatod...
Nem tudom összerendezni a gondolataimat... Sajnálom.

L.
Szemeimből potyogni kezdtek a könnyeim, ujjaimat piszkáltam. Fogalmam sincs mit mondjak erre. – A gyűrűt nem kaptam meg, de ha meg kaptam volna sem dobom ki. Félre ismertél. Mindig gondoltam rád, utána mentem hányni. Igen fáj. De már ez is előre haladás, hogy beismerted hibáidat. A szívem mélyén még szeretlek. Csak elnyomtam magamban. Én se ettem , csak szobában kuksoltam és meredtem ki fejemből. És meg kaptam leveled. Amint végeztem vele futottam ide, csapot papot ott hagyva, hogy Megbeszéljük hogyan tovább. Elvégre felnőttek vagyunk. Idő kell hogy meg emésszük a dolgokat. De ezt mindenképp EGYÜTT kell csinálnunk! Nehezen fog menni mert vissza kell szerezned a bizalmam. ~ mondtam őszintén szemeibe meredve

Z.
Rendben. Rajta leszek az ügyön. – bólintottam a szemeimet megtörölve. – Újra kezdjük?

L.
Határozottan bólintottam egyet. Volt bennem félelem. – Ez az utolsó esélyed. ~ komolyan mondtam. – És én is igyekezni fogok.

Z.
Köszönöm. Nem fogom elcseszni.

L.
Remélem, mert utána nem leszek az őrangyalod. ~ fenyegettem meg mutató ujjammal, s fél mosolyt küldtem felé.

Z.
Igyekezni fogok. Amennyire csak tudok. – bólogattam. – Harcolok érted.

L.
Melegséggel töltött el az utolsó mondta. Óvatosan magamhoz öleltem. – Előbb épüljünk fel.

Z.
Igen. – suttogtam, de még nem mertem visszaölelni. – Még vissza kell majd mennem a börtönbe, de küzdeni fogok. Szólok a pszichológusomnak és folytatom a kezelést. Érted. Értünk.

L.
Rendben, majd látogatlak. Én is rendszeresen járni fogok a pszichológushoz. Ügyvédet is fogadok, hogy szabad legyél. ~ engedtem el, majd hátra dőltem a széken.

Z.
Köszönöm. – mosolyodtam el halványan. Az ajtó nyitódásának hangja szűrődött be. Megjött az orvos. Gondterhelt arccal lépett az ágy mellé.
Megjött az összes vizsgálati eredménye.

L.
Feszülten egyenesedtem ki. És meredtem rá. – Igen? ~ sürgettem picit, mert fojtogató érzésem támadt. Beszéljen már! Bassza meg!

Z.
Az egyik, ami súlyos dolog, az az, hogy anorexiás. Vészesen sovány. És ebből következik, hogy ez a másiknak sem jó. Mert... – nyelt egyet és a kezében tartott papírjaira nézett. – Úgy néz ki, maga várandós.



4 megjegyzés:

  1. 😍❤ Ez után már minden rendbe lesz. 😉 bár ki tudja hogy alakul. 😊
    Puszi

    Imádtam 😍
    Durván jo lett. Jo tarsak vagyunk.

    VálaszTörlés
  2. Igen, talán. Bár ebben pont az a jó, hogy nem tudhatjuk előre :D

    Szerintem is. Jobbak, mint gondoltam ❤❤

    VálaszTörlés