2016. szeptember 1., csütörtök

Valósnak Tűnt || Larry || mpreg || One Shot

Sziasztok Manókáim!

Eléggé kezdenek megint szétszedni a gondolataim, úgyhogy arra gondoltam, hogy a figyelmemet inkább egy gyors rövidke kis sztorinak szentelem, annak örömére, hogy túléltük az első sulis napot. :)

Kellemes olvasást!
Puszi; Virág
—————

Liam, kérlek szépen gyere át! – zokogta Harry a telefonba. – Nemrég jöttünk meg az orvostól. És... És megint...
Elment a baba?
I-igen. Nem tudom... hogy mit csináljak... Kérlek!
Azonnal rohanok Harry! Addig nyugodj meg. – tette le a telefont a vonal másik végén lévő Liam, majd hiper gyorsasággal indult Harry-ék házához.

Harry ledobta a kanapéra a telefont, majd magához szorított egy párnát, és utat engedett a könnyeinek. Már nem bírta tovább... A szobában fekvő Louisra gondolt, és összeszorult a szíve. Ma a második babájukat vesztették el. Lelkileg már teljesen összetörtek mindketten. Be akart menni Louis-hoz, hogy magához ölelje, és megnyugtassa, de azt sem tudja, hogy hogyan kezdje. Liam volt az utolsó reménysége.

Pár perc múlva nyitódott az ajtó és belépett Liam. Hallotta Harry sírását és szipogását a nappaliból, ezért rögtön arra vette az irányt. A kanapé mellé lépve meglátta az összekuporodott szipogó Harry-t. Azonnal leült mellé és egy ölelésbe húzta.

Itt vagyok Hazz – suttogta. – nyugodj meg.
Li-am...
Elmeséled, hogy mi történt? – kérdezte lágyan, Harry hátát simogatva.
Lou azt... azt mondta, hogy baj van. – törölgette a szemeit. – Amikor kijött a WC-ből, láttam, egy vérfoltot a nadrágján. Azt mondta, hogy nagyon fáj a hasa. Mint amikor az első babát vesztettük el. Azonnal rohantam vele a kórházba. Nem akartam, hogy megint megtörténjen az, ami ezelőtt is. De bent az orvosnál kiderült, hogy megint elment a babánk. Megint... – sírta el magát újra.
Ez teljesen biztos?
Az orvos szerint igen. Már nem volt szívhang. – könnyei még mindig záporoztak, ahogy visszagondolt azokra a percekre.
Oh, Istenem... Nem tudom, hogy mit mondhatnék... Nagyon sajnálom Hazz. Tényleg. Ez annyira fájdalmas... Louis hol van?
A szobában. Berohant miután hazaértünk. Hallottam, ahogy zokog, be is akartam menni hozzá, de nem tudtam, hogy mit mondjak neki...
Menj be hozzá. Hidd el, sokat jelentene neki, ha vele lennél. Most biztosan nagyon fáj mindkettőtöknek, de mellette kell lenned. Tudod, hogy nagyon labilis, főleg mostanában. Most gyászoltok, de ez teljesen természetes. Ne zárkózzatok el egymástól.
De mit mondjak neki? Vagy mit csináljak. – kérdezte bizonytalanul.
Menj be hozzá, ülj le mellé, és simogasd, vagy öleld meg. Beszélgessetek a dologról, úgy könnyebb lesz. Bízz magadban!
Oké, megpróbálom. – mondta nem épp határozottan. De ez most nem érdekelte. Felkelt és odament az ajtó elé.
Itt leszek, ha bármi baj lenne.
Köszönöm! – suttogta, majd belépett a szobába.

Szinte teljes sötétség uralkodott bent. A csendet is csak Louis nyöszörgése és szipogása törte meg. Harry halkan odasétált az ágyhoz, s leült a szerelme mellé.

Kicsim...
Menj el Harry! – szipogta.
De miért? – hitetlenkedett.
Mert... mert nem vagyok neked való. Egy korcs vagyok! Egy senki.
De miért mondod ezt? – ült le inkább a földre, hogy lássa Louis arcát. – Ez nem így van.
Már miért ne lenne így? Mindkét gyerekünket elvesztettem, kell ennél több ok? – Harry hirtelen nem is tudta, hogy mit reagáljon. Nem értette Louis viselkedését.
De Boo, ne gondold ezt! Nem vagy semmiféle korcs! Én most is ugyanúgy szeretlek, mint régen. – nézett fel a könnyes arcra, majd nyomott rá egy puszit.
Hiányzik... Nézd Hazz, milyen szép... volt. – húzta elő a párna alól az utolsó ultrahang képet. – Már itt láttam, hogy biztosan rád hasonlított volna, pedig még picike volt.
Nagyon picike, de biztos, hogy olyan jól focizott volna, mint az apukája. – a keze Louis hasára tévedt, de csak utána jött rá, hogy már nincs pocaklakó, miután Lou visszahúzta a pólóját.
Annyira sajnálom Hazz! – szipogta az újbóli sírás szélén állva. – Mi a baj velem? Miért büntet így a sors?
Semmi baj nincs veled! Nem tudom, hogy miért van ez, de biztos, hogy csak valamilyen lelki próbatétel.
De én már nem bírom tovább Hazz. Már nem. 2 baba 5 év alatt... Két gyönyörű élet.
Lesz még lehetőség Lou. Ne adjuk fel!

Csináltam nyugtató teát – lépett be Liam a szobába, mire mindketten felkapták a fejüket. – igyátok meg, jót fog tenni! – letette az ágy mellé a tálcát a két bögrével, majd elindult kifelé.
Liam!
Mi a baj Lou? – torpant meg a küszöbnél.
Köszönjük, hogy itt vagy!
Ez természetes. Ha bármi baj van, vagy csak szeretnétek valamit, akkor kiabáljatok, kint leszek a nappaliban. – behajtotta a szobaajtót, és visszament a konyhába, hogy összedobjon valami kis vacsorát Harry-éknek.

Olyan kedves tőle, hogy itt van. – motyogta a kék szemű, miközben összefűzte az ujjait Harry-évek.
Mindig is ilyen volt. Ezt nagyon becsülöm benne.
Bújj hozzám Lou! – kérte a göndörke mikor felmászott az ágyra Tommo mellé. A fiú készségesen bújt is a szerelméhez, aki hatalmas karjaival védelmezőn átölelte.

Mi lett volna a neve?
Nem tudom Lou. Te mit szerettél volna?
Ha fiú, akkor Shane, ha kislány, akkor pedig Emma.
Egyszer biztos, hogy lesz babánk Boo. Egy nagy család leszünk sok gyerekkel. Gondolj csak bele. Minden percben "Apa csináld ezt", "Apuci sír a tesóm", Apa, a kicsi megette a törlőpapírt" és hasonlók. Mindenhol gyerekek futkosnak majd.
Nekem ez még nem megy Hazz. Én még nem tudok ilyeneken gondolkodni. Még azt sem fogtam fel igazán, hogy már két babánk ment el. Akikért oly’ sokat küzdöttünk. Emlékszel, hogy milyen boldogok voltunk, amikor megtudtuk?
Emlékszem. Mindentől óvtalak, és mindig megcsináltam neked mindent. Imádtam simogatni a gömbölyödő pocakodat. Olyan gyönyörű kispapa voltál. Csodálatos. – puszilt bele a nyakába.
De aztán egyik este jött a baj. Ugyanúgy, mint most... Nem is akarok visszagondolni rá... Túlságosan fáj.
Tudom, hogy nem szép ilyet mondani, de az már a múlt. Ne rágódj rajta!
Nem tudok. Mindig csak az jár a fejemben...
Tudod mit? Aludjunk egy picit, az talán segít.
Rendben. Talán segít...

Kis kifli-nagy kifli pózban fekve végül nagy nehezen álomba szenderedtek.

• • •

A baba! A babám!
Hé Lou! – törölgette a csipáit Harry, amikor hirtelen felriadt Louis kiabálására. – Mi a baj Kincsem? – fordult a könnyeit törölgető szerelméhez.
Azt... azt álmodtam, hogy... hogy elment ez a baba is. – szipogta.
Oh, gyere ide! – húzta magához, mire a fiú a mellkasába fúrta az arcát. – Minden rendben van a babával. Bent van a pocakodban. Ne sírj! – törölte le a néha-néha kibukó kósza könnycseppeket.
Tényleg?
Nézz csak a rá! – simított az említett testrészre, ami gyönyörűen gömbölyödött.
Nagyon megijedtem. Annyira igazinak tűnt.
Semmi baj. Érzed? Most is rugdalózik. – mosolyodott el Hazza a kisbabájuk lábmozgását észlelve.
Persze, hogy érzem. A világ legjobb érzése.

-------------------
Sajnálom, hogy összecsaptam! Most már összekapom magam, ígérem ;) Nem tudom, hogy a suli, és a Sors részek előreírása miatt mikor lesz itt új sztori, de próbálok sietni. :


Ui.: Hogy ment az első napotok? 


2 megjegyzés:

  1. Szia bogyim. ❤
    Annyira cuki lett. Bár én is megijkedtem, hogy nem lesz baba. De lesz 😁
    Borzalmas volt nekem. Neked? 😉

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa ❤
      Hát úgy akartam, hogy ne is legyen, csak akkor túl rövid és még rosszabb lett volna 😂 majd legközelebb ;)
      Szar. És a mai még annál is szarabb 😂
      ❤❤

      Törlés