2016. szeptember 25., vasárnap

Menedék || Larry || One Shot

Sziasztok Manókáim!
Ma egy kis újdonságot hoztam nektek. ((Sellők))

Köszönöm szépen Vikinek az előző sztorihoz érkezett kommentjét!

Kellemes olvasást!
Puszi; Virág

Louis←
Az éjszakai sötétségben csillagokat számláltam a stégen fekve. Minden este itt kerestem menedéket az otthoni bántás és lelki terror elől.

Apám egy iszákos barom, anyám pedig napi szinten ver, mert szinte mindig részeg ő is, és folyamatosan azt hajtogatja, hogy beteg vagyok, és ki kell vernie belőlem. Mindezt azért, mert megtalálta a naplómat, amiben fiúkról írtam verseket. Verseket, amiknek fő témája a saját életemből merített fájdalom volt. De ő azon akadt fenn, hogy "homokosok" voltak benne.
Olyankor este mindig oda menekültem, és gondolkodtam. Reménykedtem, hogy másnap már jobb lesz az életem. De aztán mindig csalódás ért.

Nem szeret senki. Soha nem mondta nekem senki sem, hogy "szeretlek", vagy ilyesmi... Soha nem kaptam egyetlen ölelést sem. Senkihez sem bújhattam hozzá... A szobámban kuksoltam, félelemben élve, és várva, hogy mikor jönnek az újabb pofonok és rúgások. Nem is tudom, hogy mi az, hogy szeretet. Csak elképzeléseim vannak róla.

Csendes volt az éjszaka. Mint mindig. Nyitott feküdtem, és próbáltam nem a testembe nyilaló fájdalomra koncentrálni. Arra gondoltam, hogy mi lenne most, ha lenne egy szerető családom, lennének barátaim, és járhatnék iskolába. Sokkal másabb lenne minden.

Fáradtan lecsuktam a szemem, és összehúztam magam. Fájt mindenem, de már megszoktam. Úgy döntöttem, kint töltöm az éjszakát. Ha lesz egy vihar talán még meg is halok. Az lett volna a legjobb.

←→

Valamikor az éjszaka közepén felkeltem, mert éreztem, hogy valaki néz. Felnéztem, és egy gyönyörű smaragd szempárral találtam szembe magam.

T-te ki vagy? – kérdeztem félénken.
Harry vagyok. A tóban lakom.
A tóban? – lepődtem meg. – De hát mit keresel ott?
Sellő vagyok. – nevetett fel. – De ne félj, nem bántalak.
Fáradt vagyok, fáj mindenem, szeretnék aludni... – ásítottam.
Csak néhány percet kérek, rendben?
Rendben.
Azt tudnod kell, hogy titokban minden este figyeltelek, amikor itt voltál. Tudom, hogy mindig ide menekülsz... Hallom a gondolataidat. És látom, hogy mit csinálnak veled a szüleid. Sokat tudok rólad Louis.
És ez miért jó nekem? – kérdeztem kíváncsian.
Szükséged van a szeretetre. Megérdemled, annyi rossz dolog után, amit tettek veled. És én azért jöttem, hogy ezt megadjam neked. Tudom, jöhettem volna előbb is, de nekem azt jól át kell gondolnom, mert elgyengít, ha sokáig fent vagyok a felszínen.
De akkor miért nem mész vissza? Nem akarom, hogy bajod essen.
Azért nem, mert előbb szeretnék odaadni neked valamit.
Mit?
Egy kagylót. Lehet, hogy viccesnek gondolod, de ez egy fontos dolog. – nyújtja át a lila kagylót. Gyönyörű darab. – Ha szükséged van valamire, legyen az akár egy ölelés, vagy egy tál meleg étel, esetleg egy beszélgető társ, bármi, akkor belefújsz egyet a kagylóba, és én már jövök is hozzád.
Ez annyira kedves tőled. Nem is tudom, hogy köszönhetném meg...
Úgy, hogy ide nyújtod a kezed egy kicsit.
Öhm, hát oké. – nyújtottam oda bizakodva.

Lágyan a két tenyere közé fogta a kézfejem, mire egy kicsit megijedtem, mert furcsa, de jó érzés járta át a testem.

Hé, ne félj! Mindjárt rendben leszel. – mosolygott rám.
O-oké.

Pár másodperc múlva elengedte, s ránéztem a kezemre. Csodálkozva vettem észre, hogy eltűntek a sérüléseim.

De ezt miért kaptam?
Mert nekem ez a dolgom. Minden sellőnek van egy szárazföldi párja, akiért kötelessége mindent megtenni, akár még az életét is fel kell áldoznia. Ez a sellők törvénye. És te vagy az én párom. Viszont most mennem kell, mert kezdek elgyengülni. Ha bármi baj van, csak szólj, és jövök. Jó éjszakát! – köszönt el, s eltűnt a víz alatt.

Meglepődtem, mert váratlanul ért ez az egész dolog. Egy sellő? A társam? Sellők törvénye? Mi?! Lehet, hogy csak képzelődtem... Inkább lefeküdtem, s hagytam, hogy elragadjon az álmok világa.

←→

Nem tudom, hány óra lehetett, de már világosodott, amikor felkeltem. Megint elcsodálkoztam. Be voltam takarva. Egy vastagabb takaró volt rám terítve. Akkor ezért nem fáztam. Oldalra fordultam, és ekkor észrevettem a lila kagylót. Akkor ezek szerint nem álom volt a dolog. És a sebeim sem voltak meg. Úr isten! Ez nagyon durva.

Viszont azonnal haza kellett mennem, mert ha anyám nem talál otthon, akkor azért is kapni fogok. Összehajtogattam a takarót, és letettem a nádas tövébe.

Köszönöm Harry! – suttogtam, majd elindultam hazafelé.

Igaz, hogy csak néhány házra lakunk a tótól, de ez sem segített sokat, mert a kapun belépve meghallottam anyám ordítozását:

Hol vagy te buzeráns?! – csapta be az ajtót egy sörös üveggel a kezében.
I-itt vagyok. – futottam be a házba.
Nem megmondtam, hogy itthon maradsz?! – lendítette a kezét, amit későn vettem észre, ezért az arcomba csapódott.
D-de. – remegtem.
Most kurva gyorsan elmész a kocsmába, és hozol még piát! – ordította, mire én bólogatva sarkon fordultam, és a kocsma felé vettem az irányt.

Nem akartam sírni, de nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Félek. Félek, hogy ma is meg fog verni... Nem akarok még több alkoholt adni neki, de azt is én szívnám meg.

Már megszokottan léptem be a helyi részegek gyülekezetébe, ahol a csapos már tudta is, hogy mit kell adnia. Mindketten tudtuk, hogy ezt nem szabadna, de ismeri a szüleimet, ezért inkább kiadja, csak hogy ne legyen nagyobb felhajtás.

Kezemben a piákkal kiléptem a helységből és hazaindultam. Futottam, hogy minél előbb otthon legyek, és odaadjam az italt. Nem akartam, hogy még a lassúságom miatt is kapjak.

I-itt van. – léptem be félénken a konyhába, ahol nem várt látvány fogadott. Anyám egy véres késsel a kezében állt, és itta a maradék sört.
M-mit csináltál? – kérdeztem félénken.
Kuss! – indult meg felém a késsel, mire kirohantam az udvarra, ahol megláttam apámat egy vértócsában fekve.

Lefagytam. Mi az isten történt?!

Mocskos buzi! – éreztem meg egy ütést a fejemen. Fejbe vágott egy üveggel. Elszédültem, mire megrángatott. – Mész apád után! Ilyen torzszülöttekre nincs szükségem!
N-ne anya! – sírtam. Nem használt semmit, mert éreztem, hogy megszúrt.
Nem fogsz hiányozni! Buzikat a pokolba! – húzott rá a kezében tartott viszkis üvegre.

Összeszedtem magam, és elkezdtem rohanni a tóhoz. Az egész testemben szétáradt a fájdalom. Az oldalamon szúrt meg. Éreztem, hogy folyik belőle a vér. Az egész pólóm olyan volt. Már alig volt erőm, amikor odaértem a stéghez. Elő akartam venni a kagylót, de nem találtam. Elhagytam. Ne! Csak most ne! Szükségem van rá. Szükségem van Harry-re.

Meg fogok halni.

Szorítottam az oldalam, de nem használt semmit. Minden egyes lélegzetvétel kínszenvedés volt. Lehet, hogy anyámnak igaza volt...

Mintha valami súly húzta volna le, úgy csuktam be a szemeim, s magzatpózba helyezkedtem. Vártam a "megváltást".

←→

Mintha lebegnék. Olyan érzésem volt. Ilyen lenne a pokol? Érdekes.

De várjunk! Vízben vagyok. És uszonyom van. Szent Isten! Sellő lettem.

Louis! – szólított meg egy ismerős hang. Körbenéztem, de nem láttam semmit. – Használd az uszonyod! Itt vagyok mögötted.

Ügyetlenül megmozgattam az új testrészem. Nagyon fura! Nem tudom, hogy fogom megszokni... Lassan megfordultam, és megláttam Harry-t.

Szia! – mosolygott rám, majd közelebb úszott.
Szia!
Ugye nem baj? Nem akartam azt a lehetőséget választani, hogy meghalok, és akkor te a felszínen tovább élsz. Nem önzőségből, hanem azért, mert utána már nem tudtam volna segíteni neked, ha rá szorultál volna.
Köszönöm Harry. Ez a helyzet még új, de köszönöm. Úgy érzem, jobb lesz itt nekem.
Mindenben támogatni foglak.
Köszönöm! Kaphatok egy ölelést? – kérdeztem félénken, mert féltem, hogy csalódni fogok. De nem. Mert szinte abban a pillanatban szorosan átölelt. Úgy éreztem, mintha pótolta volna ez az egy ölelés az összes szeretetet, ami hiányzott az életemből. Nem akartam elengedni. De ő sem engem. Összekapaszkodva úsztunk lejjebb.
Itt mindenki szeret téged. – mutatott körbe a többi sellőre, akik mosolyogva integettek. – Ez a hely egy menedék neked.
Köszönöm! Tényleg, mindenkinek!

A hely, ahol tényleg mindenki szeret. Egy hely, ahol csak álmaimban jártam. És most tényleg itt vagyok

2 megjegyzés:

  1. Szia.
    Szóval ravasz vagyok ám. 😉
    Reggel wattapadon elolvastam. De ne aggódj itt is elolvastam. 😍❤
    Csak mert miért ne? 😁

    Uristenhogyezmilyenimadnivaloanedeslett. 😁❤
    Annyira jol fogalmazol es jol leírod aaaa imádtam!!! Most azonnal olvasni akarom. Imádom a selloket 😘😘😃

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa :)
      Örülök, hogy tetszett! Kicsit félve álltam neki, mert az ilyesmi sztorik nem az én világom, de ezt szerettem írni. Viszont ilyen kis rövidke one shot-nak képzeltem el, úgyhogy nem lesz folytatás.
      De lehet, hogy lesz még hasonló majd egyszer ;)
      Én meg téged imádlak! 💚💙
      Köszönöm a komit!
      Puszi ❤❤

      Törlés