2016. június 22., szerda

Együtt sikerülni fog || Larry || 4. rész

Sziasztok Manókáim!
Nagyon sajnálom, hogy csak most hozom a folytatást, de a telefonom megint szervizben van, apáéról meg nehéz írni. De max. 2 héten belül megjön, és ennek örömére megírtam a 4. részt!
Nagyon szépen köszönöm a kommenteket Timbókvics Viktóriának és Rápolti Noéminek! <3 Kellemes olvasást! Puszi; Sophia <3
--------


Másnap reggel 7-re mentem a kórházba. Ma csak Louis-hoz fogok bemenni, de előtte még szerettem volna egyedül lenni az irodámban, hogy át tudjam gondolni a dolgokat.
Kimentem az erkélyre egy forrócsoki kíséretében és belemerültem a gondolataimba.
Tegnap nagyon örültem és büszke voltam Louis-ra, hogy elmondta, mi áll a háttérben. Ez már egy nagy előrelépés, hogy megnyílt nekem és megbízik bennem, de közben tudom, hogy nem lesz bökkenő mentes a felépüléshez vezető út. Ma megtesszük a feljelentést a szülei és az erőszakolója ellen. Remélem börtönben végzik életük végéig azok a rohadékok! Ezután már valamivel könnyebb lesz, majd neki. De véleményem szerint először azt a tényt kell elfogadnia, hogy igenis vannak emberek, akik szeretik őt. Tegnap elalvás előtt is gondolkodtam Louis-n, és rájöttem a gondolkodásmódjára. Szerinte az, hogy otthon napi szinten bántalmazták a saját szülei, és, hogy megerőszakolta az egyik "barátja", az azt jelenti, hogy neki már nincs itt helye. Oké, ezt valamilyen szinten meglehet érteni, mert valljuk be, ezek valóban nagyon nehéz dolgok, de ezek után is van élet. Nem akarok úgy tűnni, mint aki nem fogja fel a helyzet súlyosságát, de segítséggel túl lehet lépni és lehet még boldog életet élni. És mindenki megérdemli a boldog életet, ezért mindenben segíteni fogok neki. El fogjuk érni a legfontosabb célokat. Először az életkedv, aztán a boldog élet.
Beleírtam néhány dolgot a kartonjába, majd nagy nehezen felkeltem és egy nagyot nyújtózkodva az órára pillantottam. 09:13. Most már elindulok Louis-hoz.
Megittam az utolsó korty forró – most már hideg – csokimat, majd kiléptem az ajtón és elindultam Louis kórterme felé.
Belépve rögtön megpillantottam Louis-t, miközben az ágyán ülve rajzol valamit. Mosolyogva köszöntem neki, majd leültem az ágy mellé.
Mit rajzolsz? – kíváncsiskodtam.
Kirajzolom magamból a fájdalmat... Ezzel is próbálok segíteni magamon.
Megnézhetem?
Nem fogsz benne sok mindent látni, mert nonfiguratív, de megmutatom. – fordította felém a lapot, amin valóban nem látszott semmi konkrét, de közben viszont rendesen átjött a lényeg. Erős vonalak és sötét színek használatával jól hozta a megfelelő hatást.
Gyönyörűen rajzolsz!
Pedig ez csak egy firka, de köszönöm szépen! – mosolyodott el, s félretette a rajzot.
Tudod, hogy ma jönnek a rendőrök, igaz?
Igen. – bólintott keserűen.
Minden rendben lesz Louis, csak elmondjuk az okokat és meg is történt a feljelentés. Gyors lesz.
Itt leszel majd? – kérdezte, hangjában némi reménykedéssel.
Persze, hogy itt leszek. Mindenben segíteni fogok.
Köszönöm!
Ezután megbeszéltük, hogy hogy telt az éjszakája, hogy érzi magát, és, hogy minden rendben van-e a helyzethez képest. Legnagyobb meglepetésemre, mintha fényéveket változott volna. Annyira más lett a kisugárzása. Többet mosolyog, végre.
Egy kicsit félek Harry.
Mitől?
Attól, hogy újra fel kell elevenítenem az erőszakolást... Nem akarom. Minél többször gondolok rá, annál jobban fáj.
Megértem. Tudom, hogy nagyon nehéz. Most nem muszáj részletesen elmesélned, de a bíróságon majd el kell. De addigra meg fogsz erősödni. – simítottam végig a karján.
Remélem.
Körülbelül 1 órát beszélgettünk mindenféle dolgokról, amikor megérkeztek a rendőrök. Megtettük a feljelentést mind a három személy ellen és mától el is indul az eljárás ellenük. Viszonylag könnyen ment a dolog, mert – Louis érdekében –, csak felületesen kellett elmesélni a dolgokat. A bírósági tárgyalás időpontját majd később fogjuk megkapni. Miután mindennel végeztünk a biztosurak el is mentek, én pedig maradtam még Louis-val. És próbáltam inkább boldogabb dolgokról beszélgetni vele.
Mióta rajzolsz?
Már egészen kicsi korom óta. Emlékszem, még az óvónéni tanította meg az alapokat. – felelte, igazi gyermeki mosollyal az arcán.
És milyen technikákat szeretsz használni? – érdeklődtem tovább, mert láttam, hogy szereti ezt a témát.
Hát igazából majdnem az összeset szeretem, de a kedvenceim a festés, a szén, és a grafit technikák.
És miket szeretsz rajzolni?
A portrékat imádom. Azok a kedvenceim, de azon kívül szeretek csendéleteket, illetve nonfiguratív dolgokat is rajzolni. Ja és az anatómiai grafika sem áll távol tőlem. Abból vizsgáztam kitűnőre a művészeti suliban.
Gratulálok! – nem gondoltam volna, hogy még művészetibe is járt... Tehetséges fiú.
Köszönöm! Mutatnék rajzokat, de apámék már régen elégették őket. Még a kedvenceimet és a vizsgamunkáimat is...
Sajnálom. De itt bármikor és bármennyit rajzolhatsz, biztos, hogy nem égetjük el őket.
Köszönöm!
Megmutatnád még egyszer a mostani rajzod? Szeretném, ha kielemeznénk. - kértem, mert jó ötletnek tartom, hogy megbeszéljük, mi mit jelent a rajzon. Rám mosolygott, majd letette a takaróra a rajzot.
Ez itt a fájdalom. – mutatott a lap közepén lévő sötét foltra. – Körülötte – rajzolta végig a kezével újra a sötétebb borzos körvonalakat. – Helyezkedik el a düh.
Ez a két dolog mit szimbolizál?
A fájdalom, az a testi és lelki fájdalmat, ami néha még most is kínoz. A düh pedig a dühöt, amit a szüleimnek nem nevezhető szörnyek ellen, és a haveromnak nem nevezhető barom ellen érzek.
Értem. Nyugodtan folytasd, mert látom vannak itt még dolgok. – biztattam, mire ő készségesen folytatta.
Ezek a néhol sötétebb vihartölcsér szerűségek a néhai kirohanásaimat jelképezik. Ezek pedig – mutatott a lap szélén lévő sötétebb-világosabb árnyakra – Azok a hangok, akik azt suttogták, hogy menjek, már úgysem kellek senkinek, minek vagyok még itt...
Úgy érzem, ezzel a rajzzal most sok mindent sikerült kiadnod magadból, igaz? – láttam rajta a lelkesedést, miközben mesélte, hogy mi mit jelent a rajzon.
Igen. Főleg most, hogy ki is mondhattam. Tudod Harry, úgy érzem, mintha már egy picit jobban lennék. A késztetés néha még mindig visszajön, de már le tudom küzdeni. És ez neked köszönhető. Köszönöm, hogy segítesz!
Szívesen Louis, nagyon szívesen! Öröm látni, hogy egyre jobban vagy! – mondtam ki őszintén a gondolatomat.
Pár perc múlva kopogtak az ajtón és belépett egy 24-25 év körüli fiú.
Jó napot! William Tomlinson vagyok, és azt mondták, hogy itt találom a testvéremet, Louist. - lépett be az ajtón.

Megdöbbenve néztünk rá mindketten. Louis-nak van testvére?!

2 megjegyzés:

  1. Sziaaa...ÚRISTEN MIII?? Imádtam. Olyan édesek. WTF?? WILLIAM?? NA NE MÁR!!
    Hajrá Louis ❤
    Siess lécci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa :)
      Örülök, hogy tetszett!
      Igen, Wiliam a várarlan vendég. De lehet, hogy jól tette, hogy megjelent... Nem sokára kiderül.
      Sietek vele.

      Puszi; Virág ❤

      Törlés