2016. május 11., szerda

Miért teszed ezt velem? || Larry || mpreg || 3. rész

Sziasztok Manókáim!
Siettem, ezért már most megérkeztem a következő résszel, ami az utolsó is egyben.

Csodálatos kommenteket kaptam megint, amiket nagyon szépen köszönök Amelia Fog-nak, Timbókvics Viktóriának, Pákkör Pítör-nek és Loretta Thompson-nak! ❤

Jó olvasást!
Puszi; Sophia ❤
-------------------------

Azonnal sürgősségi császármetszés!
De még nem lehet!
Elveszítjük, ha nem csináljuk meg most rögtön!
Louis hallotta a beszélgetés foszlányt, de nem igazán tudta felfogni, hogy miről van szó. A hasába nyilalló fájdalom még mindig őrjítő erősségű volt. Próbálta kinyitni a szemeit, de nem sikerült neki. Félt. Féltette a babáját.
Mindent megteszünk! – hallotta az előbbi hangot és érezte, ahogy egy lágy kéz végig simít az ő kezén és megszorítja a kézfejét - Tudom, hogy erősek vagytok, kitartás!
Mintha futottak volna vele valahova. Valami nagy fehérséget kezdett látni. Ezzel újra teljes sötétség öntötte el.

~°•°~

Fehér szoba, kényelmetlen ágy, csipogó gépek. Hol vagyok? - kérdezte magától Louis. Minden erejét összeszedve a hasa felé nyúlt, de azonnal elöntötte a jeges rémület, mikor a kezével megérezte, hogy valami tapasz van a hasán, ami jóval kisebb, mint volt.
Szíve hevesen kezdett verni - amit a gépek gyorsabb csipogással jeleztek -, Mikor tudatosult benne, hogy hol is van.
Hol a babám? – sírta erősen összeszorított szemekkel – Kicsikém…
Nyugodj meg! – hallott egy ismerős férfi hangot.
Hol a babám? – ismételte sírva – Ugye… Ugye nem?
Él a baba. – nyugtatta meg a hang, mire azonnal kipattantak Louis szemei. Meglepődve tudatosult benne, hogy ki is ül az ágya mellett.
H-Harry, miért vagy itt?
Úgy érzem, tartozunk a másiknak egy kis magyarázattal.
Kérlek ülj távolabb! Félek tőled. – kuporodott össze, már amennyire a sebétől tudott.
Ó, bocs! – húzta hátrébb a széket – Így jó?
Igen, köszi!
Tegnap pont a beavató szertartásom utáni buli közepén estél be. Nem tudom, hogy mennyire tűnt fel, de elég részeg voltam akkor, ja és szívtam is nem is keveset. Nem fogtam fel, hogy te vagy az… Tudom, hogy a tettemre nincs mentség… Majdnem megölettelek titeket...
Én… Én csak azért mentem el hozzád, mert segítségre volt szükségem. Tudnod kell, hogy te vagy a kicsi apukája, mert utánad már nem voltam senkivel. Természetesen nem kötelező elhinni, de én sosem hazudok. Abbahagytam az egész kurválkodást, miután megtudtam, hogy terhes vagyok. Csak egy kis pénzt vagy ételt akartam kérni, hogy tudjam táplálni a babát. Mert tudod…
Tudom. – szakította félbe – Utánad jártam. Tudok mindent.
És a babával mi lesz? Egyedül nem tudom felnevelni, nincs miből.
Kaptok tőlem egy házat és mindent, ami a kislány felneveléséhez kell, de a gyereket nem tudom felvállalni a nyilvánosság előtt.
Miért? – kérdezte Louis.
Az alvilági dolgaim fontosabbak! Már akkor mondtam, hogy nincs szükségem egy egész napos nyivákolóra… Amúgy meg semmi közöd hozzá!
O… Oké. De kérlek néha azért látogasd majd meg a kicsit!
Majd talán elmegyek.
Csak, hogy a kicsi lássa majd az apukáját…
Jól van, megyek, csak ne nyálazz már ennyit! – korholta le Louist.
Oké. – sóhajtott – Megnézhetem a babám? Látni szeretném. Hiányzik.
Megyek megkérdezem az orvost! – felkelt és kiment az ajtón.
Louis közben bent maradt a szobába és gondolkodott. Meglepte, hogy Harry itt volt, de közben félt, hogy azért jött, hogy bántsa megint. Nem számított arra, hogy ennyi segítséget kap. Remélte, hogy nem csak hazugság az egész. Aztán a babájára terelődtek a gondolatai. Még csak a 7 hónapban volt. Annyira aprócska. Mi lesz így vele?..
Pár perccel később Harry visszajött a szobába, de Louis kérését tiszteletben tartva csak a székéig ment vissza.
Azt mondta a doki, hogy nem kelhetsz még fel, de mindjárt áthozzák a gyereket.
Te láttad már?
Nem.
És kíváncsi vagy rá?
Nem tudom.
Kopogás hallatszott az ajtó mögül, majd belépett az orvos az inkubátorral maga mögött és odatolta Louis ágyához.
Itt is van a pici baba. – mosolygott kedvesen a nő.
Louis szíve összeszorult, amikor meglátta, hogy mennyi cső áll ki az amúgy is aprócska kislányából. Legszívesebben a kezébe vette volna és magához húzva babusgatta volna, de tudta, hogy ezt még nem teheti meg.
Mennyire rossz az állapota? – kérdezte az orvostól.
Ahhoz képest, hogy 7. hónapra született nagyon jó. A műtét közben nem volt komplikáció, minden rendben ment. Csak azért van ennyi gépre kötve, hogy figyeljük az életfunkcióit és tudjuk neki adni az erősödéshez szükséges gyógyszereket. Itt hagyom a babát egy kis időre magukkal. Kivenni nem szabad, de szájmaszkban lehet gyengéden simogatni.
Köszönjük! – jelezte mosolyogva Louis, hogy megértette az információkat. Az orvos kiment Louis pedig Harryre nézett, aki ott állt a falnál.
Odamehetek? – kérdezte Harry Louis legnagyobb csodálatára – Megígérem, hogy nem bántalak. Egy ujjal sem érek hozzád.
Gyere. De az ágy végére ülj kérlek.
Kösz. – ült le.
Látod milyen kis aprócska…
Sajnálom Louis! Tényleg. Nem akartam, hogy ez történjen.
Louis nem tudott mit mondani, inkább a babával foglalkozott.
Lehetne egy kérésem? – törte meg a csöndet Louis.
Mond!
Szeretném, ha te adnál neki nevet!
Ha akarod… – gondolkodott el – Legyen Hope! Mert egy kis remény az egész baba és reménykedek, hogy a szörnyű tettem ellenére egészséges gyermekként fog felnőni.
Gyönyörű név. Szia Hope baba! – integetett Louis az inkubátorban lévő kislánynak – Simogasd meg! – mondta Harrynek.
Jó ötlet ez? – visszakozott.
Igen. Te vagy az apukája. Az első apai érintés nagyon sokat számít.
Oké… – kinyitotta az inkubátor ajtaját és az aprócska éppen alvó baba felé nyúlt. Hüvelykujjával megsimogatta a kis kezecskét, amit Hope baba éppen akkor húzott az arcához. Harry elmosolyodott a kislánya reakciójára és legnagyobb csodálatára néhány könnycsepp is legördült az arcán. Rögtön le is törölte azokat.
A kislányod. Ugye tudod, hogy Ő mindig számítani fog rád? – kérdezte könnyezve Louis.
Ja, gondolom. Bocs, de mennem kell! A ház meg a többi már el van intézve, szóval ha majd kiengednek, akkor már oda fogtok menni. Császtok! – lépett ki az ajtón és elindult a főbejárat felé. Érezte, hogy azonnal el kell mennie, mert nem várt érzelmek jöttek ki rajta, de nem mutathat ki ilyeneket…
Louis megint nagyot csalódott. Már nem is érti, hogy miért gondolta azt, hogy Harry megváltozik, ha látja a lányát… Neki ez tényleg csak egy félresikerült kaland volt.
Kinyitotta az inkubátor ajtót és benyúlt a kislányához.
Kicsikém… – szipogta – Ugye tudod, hogy én mindig itt leszek veled?! Én nem hagylak el úgy mint az apukád… Bennem nem kell csalódnod! Nem engedem, hogy átéld azt a testi és lelki fájdalmat, amit nekem kellett átélnem. Te vagy a legnagyobb kincs az életemben és megígérem, hogy mindenáron vigyázni fogok rád. Szeretlek Kicsim!

Vége


8 megjegyzés:

  1. Pislogok a képernyőre, és várom a csodát.
    A történet szívbemarkoló mivolta miatt belopta magát a kedvenceim miatt, de a vége őszintén meglepett. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy Harry Louis lábai előtt heverve esedezzen a bocsánatáért; vallja be neki, mekkora semmirekellő, nyomorult alak, amiért megverette; alázkodjon meg előtte; fogadjon örök hűséget; de hiába. Voltak pillanatok, amikor felcsillant bennem a remény, aztán el is múlt. Amikor kijelentette, hogy az alvilági munkája fontosabb mint ők, hát azt a csúnya nézésemet senki nem akarja a valóságban látni. Elkelt volna neki néhány atyai pofon, aminek az ereje kijózanítja.
    Mérges vagyok, amiért így viselkedett, ugyan akkor rájöttem, hogy a karaktere a tipikus macsó, aki azt hiszi, az érzelmei meggyengítik. Volt egy pillanat, ahol elsírta magát, nos még nem késő máshogy dönteni Harry fiam. Szeretem az ilyen rövid kis történeteket, mert így az olvasó alakíthatja ki magában, mi történne ezután... Őszintén szeretnék abban a hitben élni, hogy megváltozik, bár nem hagyom figyelmen kívül, hogy leírtad: "Neki ez tényleg csak egy félresikerült kaland volt."
    (Viszont ez csak Louis gondolata, aki nem tud a felszínre törő érzelmek elől menekülő Hazzról.) XD
    Jó befejeztem.
    Azért a végén mégis meghatódtam, a Louis és Hope közötti erősen kiérezhető szeretet miatt.
    Csodás volt! <3

    Puszi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága Amy!

      Ez már a sokadik válasz próbálkozásom, mert egyszerűen nem látok az öröm könnyeimtől, amit a kommentjeid kihoztak belőlem.
      Akkora elismerés ez nekem -tőled komit kapni-, hogy el sem tudom mondani!
      Ma reggel is amikor megláttam az ez előtti komid, ülök az ágyban telóval a kezemben és így: "Ez Amy!" "És komizott!" "De, hogy?.. Meg miért?.. Meg Úr isteeeeen!" szóval gondolhatod, hogy milyen boldog vagyok!
      Annyira jó érzés látni, hogy végre sikerült elérni az egyik régi célomat, mégpedig azt, hogy egy számomra kedves és jó szívü embert rossz tulajdonságokkal felruházni. Mert ez számomra az egyik legnehezebb dolog.
      A történethez: Igen, Harry nagyon próbálja titkolni a véletlenül előtörő érzelmeket, de ebből is látszik, hogy azért valamennyire szereti a lányát, még ha ezt tipikus macsó létére nem fogja kimutatni...
      Louis és Hope kapcsolata a legerősebb apja-lánya kapcsolat lesz. :)
      De nem ""spoilerezek"", mert a fantáziátoktól függ minden!
      Ha nem lenne itt előttem a komi, akkor el sem hinném, hogy valaki ezt írta... Teljesen egy csodának, egy álomnak élem meg ezt a kisregényt, amit kaptam tőled! ❤
      És az utolsó két szó, amire sosem számítottam volna: "Csodálatos volt!<3"
      Nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy ezt gondolod, és nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire örülök neki, hogy olyat tudtam írni, ami elnyerte a tetszésedet! ❤

      Na ez egy olyan komi volt, amiben szerintem nincs sok összefüggés, de szívből jött. ❤
      Még egyszer - de nem elégszer - Nagyon köszönöm, hogy ilyen gyönyörűségeket komiztál nekem! Nem tudom felfogni ép ésszel. (Igen tudom, elég fura vagyok...)
      Éééés lehet, hogy lesz majd folytatás, de ez még idő kérdése. :)
      Remélem, hogy mindent leírtam, amit akartam.

      Puszi; Sophia ❤

      Törlés
  2. Egy újabb mű ami megríkatott..... Ehhez sem tudok hozzászólni, mert így van jól. Csodás befejezés lett<3
    Már csak azt vártam, hogy Harry mikor jön vissza öleli meg Louist és suttogja a hajába, hogy "Minden rendben van vigyázni fogok rátok"
    Egyszerűen imádom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most sajnos nem jött el az a pillanat, de lesz majd olyan is :)
      Örülök, hogy tetszett, és nagyon köszönöm, ezeket a csodálatos szavakat! ❤
      Én pedig téged imádlak, és köszönöm, hogy komiztál!
      Puszi; Sophia ❤

      Törlés
  3. Szia. Ez...nem lehetne kovi rész? Nagyon megszerettem. Az egész sztori olyan jó volt. Szavakat sem lehet rá találni.
    Imádtam tökéletes befejezés volt. Fantasztikus. 😍💕💖

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa :)
      Lehet, hogy egyszer majd lesz még folytatás... De nem biztos.
      Annyira örülök, hogy tetszett! <3
      Nem igazán számította ilyen jó fogadtatásra, mint amit kapott a történet...
      Köszönöm szépen, hogy mindig kommenteltél! <3
      Annyira jólesnek ezek a szavak...
      Te is fantasztikus vagy, és köszönöm, hogy itt vagy és mutatod is! :)
      Puszi: Sophia <3

      Törlés
  4. Amikor egyszerre olvasod végig mind a három részt, és a könnyek nem tudnak felszáradni az arcodon, mert mindig újak hullanak le. Az a fájdalom érzet, ami egészen a végéig kísért a történetben, valami hatalmas szívszorítást okozott nálam. Amikor elkezdtem olvasni, nem számítottam arra, hogy majd így fog alakulni minden, Happy Endre kapcsolt agyam, és folyton azt éltettem. Bár, a közepénél fel is adtam az egész érvemet, és csak sodróttam az érzelmekre, és rájöttem, ennél csodálatosabb véget nem tudtál volna adni, hisz az már valóságszerűtlen lenne, de így valami elképesztő, és én még mindig a történet hatása alatt vagyok. Alapból csak a boldog végeket imádom, hisz mindenen sírni tudok, gyenge idegrendszerem miatt, még is úgy éreztem, ez lett a történetek között számomra a legszebb bejfejezés, és a legszívszorítóbb. Imádtam, és mint már felül is mantráztam valami elképesztő lett... Siess a következő történeteddel :) :') *-* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre nagyon nem számítottam! Ez a komment egyszerűen gyönyörű! Nem is hiszem el, hogy én kaptam...
      Mindig is egy csoda ként élem meg, ha véleményt kapok, az ilyeneket pedig rendszeresen meg is könnyezem.
      Annyira felfoghatatlan, hogy ennyire átjöttek a dolgok... Csak mosolygok és könnyezek. :)
      Örülök, hogy olyat tudtam alkotni, amit ennyire megszerettél!
      Már folyamatban van a következő történet.
      Köszönöm, hogy elolvastad, és azt is köszönöm, hogy meglepét ezzel a kommentel!
      Puszi; Sophia ❤

      Törlés