2016. május 27., péntek

Együtt sikerülni fog || Larry || 2. rész

Sziasztok Életkék!
Itt is van a második rész... Egy nappal előbb, mint terveztem. :)

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommenteket Rápolti Noéminek, Leila Juhàsznak, és Timbókvics Viktóriának! Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik nektek a történet

Kellemes olvasást!
Puszi; Sophia ❤
————————

Az a fiú feküdt az ágyban, akit tegnap kiszedtem a folyóból.
- Szia! - suttogtam, mikor odaértem az ágya mellé és halkan leültem, mert úgy látszott mint aki alszik és nem akartam felkelteni. Percekig csak ültem mellette és a terem falait néztem. Néhány absztrakt festmény lógott rajtuk.
- Te mit csinálsz itt? - kérdezte. Arcán látszott a meglepődés. Valószínűleg nem számított rám.
- Itt dolgozom. - feleltem mosolyogva.
- Orvos vagy?
- Nem. Pszichológus vagyok. Jöttem, hogy beszélgessünk egy picit.
- De én nem akarok beszélgetni!
- Miért nem?
- Nincs szükségem agyturkászra. - agyturkász, ezen jót mosolyogtam.
- Tudom, hogy vannak problémáid Louis. Csinálni kell velük valamit.
- De nem akarok. Egyszerűen csak meg akarok halni. - látszott rajta a teljes elkeseredés, de nagyon nem jó, hogy ezt látja végső megoldásnak.
- Mesélnél nekem? - szerettem volna egy kicsit a dolgok mélyére látni.
- Nem szeretnék. - jelentette ki egyszerűen.
- Értem. És egyszerűen csak beszélgetni? Mesélek magamról, ha szeretnéd.
- Ha akarod...
- Nem Louis. Én nem akarok semmit sem rád kényszeríteni. Csak szeretnélek megismerni, de minden rajtad áll. El is mehetek, ha neked úgy jobb.
- Annyira kedves vagy velem. - halványan rám mosolygott. - Annyira más vagy mint a többi dilidoki...
- Miért Ők milyenek voltak?
- Mindent rám akartak kényszeríteni. Nem szerettem őket.
- Én előre megígérem, hogy itt minden úgy lesz, ahogy te szeretnéd. Semmit sem fogok rád kényszeríteni. - sosem voltam híve a rákényszerítésnek, pedig az egyetemen még tanították is. Szerintem jobb, ha magától nyílik majd meg.
- Miért vagy ilyen velem? Miért nem azt a szakdumát mondod, mint a többi?
- Mert nekem más módszereim vannak. Szeretem, ha a pácienseim maguktól mondják el a dolgokat. - válaszoltam őszintén, mint mindig.
Csak mosolyogtunk egymásra és közben eszembe jutott, hogy eddig milyen jól megy a beszélgetés. Azt hittem, nehezebb lesz, bár nem akarom előre elkiabálni.
- Hogy hívnak? - kérdezte, miközben feljebb ült az ágyban.
- Harry. Harry Styles.
- Kérdezhetek még? - meglepődtem, de örültem, hogy kíváncsi.
- Kérdezz még nyugodtan, mindenre válaszolok. - bólintottam bíztatóan.
- Miért lettél pszichológus?
- Azért, mert szeretek segíteni az embereknek azáltal, hogy meghallgatom a problémáikat. Mindig ez volt az álmom. - már általános iskolás koromban eldöntöttem, hogy mindenáron pszichológiát fogok tanulni.
- Értem. És mit gondolsz az olyan emberekről, mint én?
- Nem vagyok előítéletes. Nem gondolok semmit. Tudom, hogy meg kell adni az esélyt, hogy te, és a hozzád hasonló helyzetben lévők merjenek segítséget elfogadni és ezáltal megerősödni.
- Nagyon megharagszol, ha még nem mondom el, hogy miért tettem ezt? - mutatott a kezén levő bekötözött sebre.
- Nem haragszom meg. Időre és bizalomra van szükséged, ahhoz, hogy bátra el merd mondani, de azt tudnod kell, hogy minden, amit elmondasz, az köztünk marad, ezt megígérem.
- Tudod ez nagyon nehéz nekem... - vágott csalódott arcot.
- Tudom. Nem sietünk sehova.
- Kérhetek egy kis időt? Szeretném átgondolni ezt az egészet.
- Persze. Meglátogatom a többi betegem és utána majd visszajövök, ha úgy jó neked.
- Igen, köszönöm!
- Mielőtt elmegyek; Jól érzed magad? - kérdeztem, miközben felálltam a székről.
- Fáj, de már megszoktam. Túlélem... Sajnos... - elszomorított a gondolkodásmódja...
- Ne legyen ilyen a felfogásod kérlek! Mindjárt szólok egy nővérnek és ad fájdalomcsillapítót. - Oké...
Egy bíztató mosolyt küldve neki kiléptem a kórterméből. A nővérpultnál szóltam az egyik ápolónőnek, hogy adjon Louis-nak fájdalomcsillapítót. Utána pedig bementem az irodámba.
A falon lévő óra jelezte, hogy már 10 óra van. 3 órát beszélgettünk. Fel sem tűnt. Jó volt megismerni Louis-t. Kedves fiú. Remélem, hogy idővel sikerül majd megnyílnia nekem.
Átnéztem a következő páciensem papírjait és közben ettem egy kis nasit.
A lány, akihez megyek ezután, önértékelési problémákkal küzd és bulimiával került be ide. Már egy hónapja foglalkozok vele és fokozatosan, de kezd javulni. A legutóbb vittem neki egy csokit és sikerült megennie a felét úgy, hogy utána nem hányta ki. Ezt nagy lépésnek könyveltem el a kezdeti állapothoz képest.
Megettem a kaját, a papírokat félretettem és elindultam hozzá.

• • •

Este 7 órára már végig jártam az összes páciensem Louis-n kívül. Szinte mindenhol rendben ment minden.
Az utolsó páciensemtől kilépve elindultam a kávéautomata felé és vettem magamnak és Louis-nak egy-egy forró krémcsokit.
Mosolyogva léptem be a hozzá a kórterembe.
- Szia! Hoztam forrócsokit. Remélem, szereted! - tettem le az éjjeli szekrényére és leültem a már megszokott kórházi székre.
- Szia! Igen, szeretem. Köszönöm szépen!
- Hogy vagy?
- Jól vagyok. És te? - ült fel az ágyban.
- Én is.
- Tudod Harry... - nézett fel rám.
- Mondjad! Bátran! - bíztattam.
- Ez alatt az egy nap alatt már úgy érzem, tudok bízni benned, és szeretném elmondani, hogy miért akarok meghalni...
- Mondj el mindent, amit szeretnél! Meghallgatlak és utána megbeszéljük.
- Szóval minden úgy kezdődött, hogy...



Mit gondoltok, mi lesz Louis magyarázata? Mit fog ok-ként megnevezni, ami miatt öngyilkos akart lenni? Mindenféle gondolat jöhet! Kíváncsi vagyok, ti mire tippeltek! 

3 megjegyzés:

  1. Sziaaaa 😍
    Imádtam ezt a részt is. 😉
    Huha...hát fogalmam sincs. Vagy családi ok. Szerelmi...én erre gondolok. Vagy az hogy Kiderült a fiúkat szereti és ezért nagyon sokat piszkálták. Hiszen még csak 18 éves.
    Siess lécci nem birom ki 😃😚😘😍❤❤😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa :)
      Örülök, hogy tetszett! ❤
      Jövő hétvégén kiderül. :) Lehet, hogy jó nyomon jársz...
      Köszönöm a kommentet!
      Puszi; Sophia ❤

      Törlés
    2. Ohh...imádom akkor már nem kell sokat várják 😍
      Addig izgulok. ❤
      Pusziiii 😘😚

      Törlés