2016. március 31., csütörtök

Balett || Zarryall || 5. rész

Sziasztok Manókáim!
Megérkezett az utolsó rész ebből a sztoriból.
Nem nagyon tudok most bármit is ideírni...
De örülnék, ha leírnátok, hogy mit gondoltok a történetről - most, hogy vége. De nyugodtan kérdezhettek is, ha valamit nem értettetek a történetben, szívesen válaszolok bármire!
Zsepiket elő, hátha valakinek szüksége lesz rá!
Jó olvasást! :)
Puszi: Sophia <3

---------------------





Nem kapod meg azt az örömöt, hogy boldog legyél
Niallel! SOHA! – ordította, majd egy jól irányzott erős rúgással fejbe rúgott. Őrjítő fájdalom nyilallt belém, s ezzel együtt elsötétült minden...



*10 perc múlva; Niall*
Furcsálltam, hogy Hazz még mindig nem jött vissza. Lehet, hogy jobb lenne ha kimennék megnézni. Elköszöntem a beszélgető partnereimtől és kiléptem az épületből. Kint már majdhogynem teljesen sötét volt. Az épület előtt nem láttam Harryt, ezért elindultam, hogy megkeressem. Ahogy befordultam oldalra rémisztő látvány tárult elém. Harry a földön feküdt és nem mozdult.
Azonnal odafutottam hozzá és letérdeltem mellé. Kezemet a nyakára téve kerestem a pulzusát, ami igaz kicsit lassú volt, de legalább volt.
Hazz, kicsim… – szólongattam, de nem válaszolt. Ahogy óvatosan a hátára fordítottam megláttam, hogy az arca tiszta vér és a füléből is szivárog valamennyi. Ahogy felemeltem a hasáról a kezem éreztem, hogy valami folyékony van rajta. Vér. Mindenhol vér. Életem, mi történt veled? Levettem magamról az ingemet és azzal próbáltam kicsit letörölgetni az arcát, miközben hívtam a mentőket. A diszpécser elmondta, hogy mit csináljak amíg kiérnek a mentők. Így az ingemet gyorsan a Hazz hasán lévő sebre nyomtan, hogy addig se veszítsen sok vért. Horrorisztikus, hogy pont ilyenkor nincs senki az utcán, de nem merem itt hagyni amíg bemegyek. Nem akarom, hogy bármi baja essen. Miért vele történt ez? Miért nem velem? Mint egy élettelen bábu, úgy feküdt a karjaimban…
A pulzusa egyre gyengült és levegőt is egyre ritkábban vett.
Hazz, kérlek légy erős! – suttogtam könnyezve – Ne add fel! Tudom, hogy menni fog!
Kérem uram, menjen odébb! – szólt rám az egyik mentős, de nem mozdultam. Zokogva tartottam Hazz testét. Úgy kellett elhúzniuk mellőle. A falnak dőlve, összehúzódzkodva figyeltem, ahogy próbálják stabilizálni. Sok mindent nem láttam, csak annyit, hogy mindenféle dolgokért kapkodnak.
Mi lesz már? – kérdeztem magamtól már vagy harmadszorra. Annyira rossz ez a tehetetlenség...

Defibrillátort azonnal! – kiáltotta az egyik mentős.
Úr isten! Mi történt? – rohantam oda.
Kérem uram, menjen hátrébb, hadd végezzük a dolgunkat!
De mondják már el, hogy mi történt!
Leállt a szíve. De ha nem hagy minket békén, akkor nem tudunk segíteni rajta!
Remegő lábakkal léptem hátrébb. Lecsúsztam a fal mellett és megint zokogásban törtem ki.
Miért velünk történnek ilyen dolgok? Ez jár nekünk az élettől? De miért? Mi sosem tettünk rosszat. Mégis csak azt kapjuk.
Ha nem jössz vissza, én esküszöm utánad megyek! – suttogtam alig hallhatóan.
A levegő mintha megfagyott volna, az óráknak tűnő percek csak teltek… Senki nem mond semmit. Nem mehetek oda. És talán az a legszörnyűbb az egészben, hogy az idő múlásával az esély is egyre kevesebb.
Én barom! Mégis mi a faszért gondolkodok én ilyeneken?!
Szerelmem, kérlek! – mondtam volna, de végül bent maradtak a szavak.
Küzdenie kell a szerelmünkért, a közös jövőnkért, a balettért, mindenért, ami fontos neki!

*1óra múlva*
Egy kéz érintette meg a vállam, mire felkaptam a fejem.
Nagyon sajnálom! – mondta a mentős szomorú arccal.
N-nem… Ugye nem? – néztem fel rá a kisírt szemeimmel.
Mindent megtettünk…
Oké, most jött el az a pillanat, hogy felpattantam és a mellettem térdelő pasat hátra lökve futottam Hazz felé. Nem érdekelt semmi. Az sem, hogy ott pakolásszák a cuccokat és az sem, ha odébb kell löknöm valakit.
Egyszerűen csak egy valamit akartam; Élettelen apró testét magamhoz szorítani még egyszer, és valószínűleg utoljára, de annyira mint még sose.
Odarohantam hozzá, térdre rogytam és magamhoz öleltem. Nem tudom el hinni, hogy ez történt. Nem ölel vissza többé…
Szeretlek! Nemsokára találkozunk. – suttogtam a fülébe.
Hosszú perceken át szorítottam magamhoz, várva, hogy ő is visszaöleljen, pedig tisztában voltam vele, hogy ez nem fog megtörténni. Ennek tudatában pedig végleg összetörtem. Teljesen.
Hazz… Kicsi göndörke...
Fél órán át csak ott ültünk. Én Harryvel a karjaimban, és a mentősök. Csodálkoztam, hogy engedték, hogy még utoljára vele legyek… Ezért még köszönettel tartozom nekik.
Sajnálom, de most már mennünk kell! – lépett mögém ugyanaz a mentős és a kezét megint a vállamra tette, úgy mint ezelőtt – Azt tanácsolom, hogy hívjon egy taxit és menjen vissza a szállodába. Már késő van. Aludja ki magát! Tudom, hogy ez most egy nagyon nehéz helyzet, de mást nagyon nem tud tenni….
Azt fogom tenni, köszönöm! D-de kérhetnék valamit?
Mi lenne az?
Megkaphatnám a felsőjét? Tudom, hogy higiéniás szempontokból nem a legjobb kérés, de nekem nagyon sokat jelentene.
Megkapja. Belerakjuk egy zárható tasakba és haza viheti, ha az úgy magának jó.
Igen, köszönöm szépen! És azt is, hogy vele lehettem. – szipogtam.
Felsegített a földről, majd hozták a hordágyat és azt a dolgot, amit sosem akartam látni, a fekete zsákot. Most, hogy már valamennyire "összeszedtem magam" szépen újra elkapott a sírógörcs.
Nem kívánom senkinek, hogy végig kelljen néznie, ahogy a szerelmét beleteszik abba a zsákba. Örökre belém égett a látvány. Ha lehet azt mondani, akkor most már tényleg darabokra törtem. Teljesen üres lettem belülről.
A kezét még mindig fogtam, amikor odatolták a mentőautóhoz.
Kérem vigyázzanak rá! – szorítottam meg még utoljára a kezét, mielőtt végleg elengedtem.
Vigyázunk rá, ígérem! – mondta, majd belépett az autóba és elhajtottak.
Visszabotorkáltam a falhoz és újra lerogytam. Nem tudtam mit tenni, a lábam nem bírt el.
Elment. Elment... Nem tudom felfogni. Lehetetlen!

Asszem' jól elvégeztem a dolgom!
Zayn?
Ki más! – röhögött fel.
Te voltál? Te ölted meg? Hogy tehetted ezt? Elvetted tőlem a legfontosabb embert az életemből! EGY ROHADT GYILKOS VAGY! GYILKOS! – ordítottam – Miért Zayn, miért? Mi rosszat tett ellened ez az ártatlan ember?
Hmm… – jött közelebb – Talán csak annyit, hogy boldog volt. Nem szeretem a boldog embereket! Kibaszottul nem!
És most boldog vagy? – néztem fel rá.
Én? Oh, hát persze.
Erre ment ki a játék? – már nem féltem vele feleselni, már úgysem számít.
Mire?
Jaj, ne csináld már! Úgyis tudod, hogy mire gondolok!
Hát, hogy nálam mire ment ki az te sosem fogod megtudni! Kicsi szöszke! – piszkálta meg a hajam.
Ez beteg! Egy pszichopata állat! De várjunk, ebből még valami jó is kisülhet.
Ölj meg! – mondtam ki határozottan. Legalább Hazz mellett lehetek, és nekem csak ez számít!
Mi? – tett úgy mintha nem értené.
Jól hallottad! Ölj meg! Szúrj le vagy valami! Szükségem van Hazzra, ott akarok lenni mellette.
Szép álom Niall, nagyon szép, de az biztos, hogy nem fogom neked megadni ezt az örömöt! Inkább mentem is. Csá! – fordult sarkon.
Miért ilyen kegyetlen velem az élet? Elveszi azt a személy, aki az életemet jelenti, erre még ezt sem képes nekem megadni. De majd én teszek róla!
Nagy nehezen hívtam egy taxit és elvitettem magam a hotelbe. A sofőr elég jól megbámult, bár nem ez gondolom annak köszönhető volt, hogy ugye nem volt rajtam felső, mert Hazz sebére nyomtam. De mindegy, igazából nem érdekelt, hogy mit gondolnak rólam. Addig nem ajánlom, hogy bármi rosszat is gondoljanak rólam, amíg nem tudják, hogy min mentem át ma…
*10 perc múlva*
A szállodai szobám ágyán ültem, körülöttem Hazz ruháival. A bőröndöm egyik titkos zsebéből előszedtem a gyógyszeremet. Még szinte tele volt az egész üveg. Ez pont elég lesz.
Nekem már nem kell innen semmi. Hazz volt a fény az életemben, tőle volt változatos. Ő hozta a boldogságot az életembe, nekem már csak ő kell. Ha nincs itt, akkor már nekem sem érdemes itt lennem. Mert Őt semmi sem pótolja!
Levettem a gyógyszeres üvegem tetejét, Hazz véres felsőjét magamhoz szorítottam, majd a lehető legtöbb gyógyszert lenyeltem. Utolsó erőmmel lefeküdtem az ágyon és a göndörkém pólóját magamhoz szorítva lehunytam a szemem. Még utoljára ezen a világon elsuttogtam a legfontosabb dolgot;
Szeretlek Hazz!

London News
"Hatalmas tragédia történt a művész világban! Harry Styles feltörekvő ifjú balett táncos gyilkosság áldozata lett egy Milánói versenyen! Párja, Niall Horan - elismert balett táncos -, szinte végig ott volt a szerelme mellett, de a tragédiát nem tudta megelőzni. Párja halála után néhány órával holtan találták a szállodai szobájuk ágyában. Minden jel arra utal, hogy öngyilkosságot követett el, gyógyszer túladagolás formájában. Semmilyen üzenetet nem hagyott maga után.
Anne Styles, Harry édesanyja szívproblémákkal került kórházba, miután megtudta a fia és partnere halálát. Gemma Styles - Harry testvére - emiatt hazautazott a barátjától és édesanyja ápolásában segédkezik. Nyilatkozni egyikük sem kívánt.
Harry Styles gyilkosa is előkerült időközben, Zayn Malik többszörösen is elismert - szintén - balett táncos és koreográfus személyében. Az indíttatást, ami miatt elkövette ezt a kegyetlenséget, nem tudni. Az viszont tudomásunkra jutott, hogy emberölés és - mint nemrég kiderült több tanítványán is - szexuális és más testi erőszak alkalmazása miatt életfogytigtartó börtönbüntetésre ítélte a Londoni törvényszék.
Harry Styles-t és Niall Horan-t egymás mellett helyezik majd végső nyugalomra a Styles parcellában. Hivatalos temetésük Vasárnap 13:00-kor lesz, Londonban.
Szomorú év ez a művészvilágnak! 2 nagy tehetettséget elveszíteni fájdalmas dolog! Zayn
Malik tette pedig egyenesen szörnyű!
Részvétünket szeretnénk kifejezni a Styles családnak, osztozunk a gyászban!"


VÉGE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése