2015. december 24., csütörtök

Kitartás! || Ziam || One Shot

Sziasztok manókáim! Mindenkinek boldog karácsonyt! Itt is van az én kis karácsonyi ajándékom. Fogadjátok szeretettel, mert én szeretettel írtam nektek! Kicsit megszenvedtem vele, de remélem tetszik :) ("Csak" két hetet dolgoztam vele...) Kíváncsi vagyok a véleményetekre!
Szerintem észrevettétek; történt néhány változás. Fejléc csere. Kicsit karácsonyibb hangulatra váltottam egy időre, de természetesen karácsony után minden visszaváltozik az eredetire. És csináltam rendelős modult amit fent a főoldal mellett megtaláltok. Rendeljetek bátran, nem harapok :)! Illetve kicsit "összepakoltam" az irományaim, igaz még csak számokkal "neveztem" el őket mert még nem volt időm címeket kitalálni, de minnél hamarabb megpróbálom kicserélni normális címekre, hogy könnyebben eligazodjatok. Nem is papolok tovább! Még egyszer kellemes ünnepeket és boldog Karácsonyt mindenkinek! Puszi: Sophia <3
Ja és Nagyon Boldog Szülinapot Tommo! <3
_______________________


/visszaemlékezés/
- Ez olyan gyönyörű szerelmem! – puszilt halántékon Liam, amikor odaértünk a főtérre az adventi vásárba.
- Szerintem is nagyon szép. Főleg a karácsonyfa. Nézzünk körül, nagyon finom süti illatok terjengenek itt. – összekulcsoltam az ujjainkat és elindultunk a nagy adventi forgatagba.
- Elnézést, szeretnének egy képet a nagy karácsonyfa előtt? – lépett mellénk egy fotósnak kinéző emberke.
- Kicsim, szeretnél egy képet? – pillantottam Li gyönyörű, csoki barna íriszeibe.
- Persze, hogy szeretnék! – mosolyodott el.
Odaálltunk a fa elég, hátulról átkaroltam Li-t, ő pedig egy puszit nyomott az arcomra. Olyan szép pillanat volt.
- Készen is van. – lépett mellénk a fotós – Szépen mutatnak együtt. – mosolygott ránk.
- Köszönjük! – pirult fülig Li. Annyira szeretem amikor elpirul. Olyan kis cuki olyankor.
- Ha mondanak egy e-mail címet, akkor kb. 2 hét múlva el tudom küldeni a képet.
- Itt a névjegykártyám, ezen minden infót megtalál. – nyújtottam át neki a kis papír kártyát – Köszönjük a képet!
- Igazán nincs mit! Kellemes karácsonyt! Viszlát! – indult tovább, elég sietősen.
- Köszönjük! Magának is!
- Szeretlek Zaynie-m! – karolt át Liam.
- Én is szeretlek szerelmem! – felé fordultam és nyomtam egy puszit a pirosodó orrára, amitől elmosolyodott.
A velünk szemben lévő mézeskalácsos bódé felé vettük az irányt. Mindenféle színű és formájú sütit fel leltünk ott. Választottunk mindketten egy-egy piros szívecske alakút, kifizettem és tovább nézelődtünk.
A következő „áldozatunk” egy forralt boros stand volt. Az ott kapható bor igazán kellemes ízű volt. Miután megittunk, indultunk tovább. Megvettük a családjainknak szánt ajándékokat.
Kb. egy óra múlva végig is jártuk az egész vásárt. Nagyon szép dolgokat találtunk. A kijárat felé vettük az irányt, amikor eszembe jutott, hogy elfelejtettem ajándékot venni Liamnek.
- Kicsim, valamit elfelejtettem megvenni. Gyorsan elintézem, addig várj meg kint. Okés?
- Okés, de siess!
- Sietek. – pusziltam meg és gyorsan visszafutottam az egyik bódéhoz, ahol kinéztem az ajándékomat Li-nek. - Ezt a szerencse hozó és védelmező nyakláncot szeretném. – nyújtottam oda az eladónak.
Beletette egy szép kis kék dobozkába, kifizettem és gyorsan indultam is vissza Liamhez, remélve, hogy örülni fog neki.

- Ti meg mi a faszt csináltok? – ordítottam rá egy 4-5 részegnek tűnő fiatalból álló csapatra akik Liamet ütötték és rugdosták. – Kurva gyorsan takarodjatok el innen! – Kicsim, minden rendben? – térdeltem le mellé. Bár felesleges volt a kérdés, mert folyt a vér az orrából, a szájából és felrepedt a szemöldöke. – Kicsim, kérlek szólalj meg! – fogtam meg a kezét és gyengéden megszorítottam. Vártam… de nem mondott semmit. – Segítség! Valaki segítsen! – ordítottam, miközben a könnyeim kezdték marni az arcomat.
- Úr isten! Mi történt? – futott oda mellém egy fiatal lány.
- Megverték… Kérlek hívd a mentőket! – fordultam felé könnyes szemekkel.
- Azonnal! – nyúlt a telefonjáért és félreállt.
- Kicsikém, kérlek légy erős! Minden rendben lesz. Szeretlek! – pusziltam meg miközben felemeltem elernyedt testét. Meg sem mozdul. Feje hátra bicsaklott. Mintha alig élne… Csak tartottam a karjaimban, miközben könnyek záporoztak az arcomon. Az első alkalom, hogy úgy igazából sírtam.
- 2 perc és itt is vannak. – lépett vissza mellém a lány – Amúgy Britany vagyok!
- Zayn. – nyújtottam a kezem. – Köszönöm, hogy segítettel.
- Igazán nincs mit! Nagyon sajnálom ami történt… A tesód?
- Nem… – szipogtam – A fiúm.
- Oh, bocsi… De ne sírj! – törölte le a könnyeimet – Minden rendben lesz. Biztosan nagyon erős férfi. És te is itt vagy neki. – mosolyodott el, amitől én is késztetést érzetem, hogy gyenge mosolyra húzzam a számat – Sajnálom de most mennem kell. Szorítok, hogy minden rendben legyen.
- Még egyszer köszönöm a segítséget. Boldog karácsonyt!
- Köszönöm és nektek is! – majd hátat fordított és elment.

Szinte abba a pillanatban amikor Britany elment, meg is érkezett a mentő. Rá tettem Li-t a hordágyra és el is indultunk. Mihelyst betettem, a mentős már tette is rá a lélegeztető maszkot amitől nagyon meg ijedtem. Plusz még mindenféle tappancsokat ragasztgatott rá, megmérte a vérnyomását meg csinált egy csomó vizsgálat szerű izét.
- Mi történt pontosan? – nézett rám.
- Visszamentem venni valamit és mondtam, hogy várjon meg kint. Bementem, elintéztem és amikor visszaértem azt láttam, hogy 4-5 részeges fiatal rugdossa és ütögeti…
- Értem. – fordult vissza Liam-hez. – Valószínűleg agyrázkódása és belsővérzése van. Valamint biztosan eltört pár bordája is.
Úr isten… gondoltam magamban miközben tovább simogattam a kezét.
- De azért rendbe jön ugye?
- Biztosat majd csak a kórházban tudnak mondani. – felelte, nem valami biztató arckifejezéssel.
Kb. 3 perc alatt bent is voltunk a kórházban. De nem engedtek be Li-hez, a szokásos szöveggel; Nem állunk közeli rokoni kapcsolatban. Ezért hazamentem és pakoltam néhány ruhát, hogy vele tudjak lenni bármikor.
Amikor visszaértem Liam már egy szobában volt és aludt. Mindenféle gépre rá volt kapcsolva. Szívmonitor, lélegeztető meg még sok más is.
Bementem, leültem Li mellé és megfogtam a kezét. Megint elkapott a sírhatnék. Én hagytam ott… Velem kellett volna jönnie és akkor nem verték volna meg… Én vagyok a hibás.
- Jó napot uram! – lépett be az orvos a kórterembe. – Dr. Tomlinson vagyok a barátja orvosa.
- Zayn Malik. – nyújtottam a kezem.
- Valóban beigazolódott a gyanú. A barátjának agyrázkódása és belsővérzése van, ezen felül még el tört 3 bordája. Most kómában van és folyamatosan figyeljük az életjeleit. Van bármilyen kérdése?
Hirtelen meg sem tudtam szólalni annyira megrémültem. Mi lesz ha nem ébred fel többé? Azt nem élem túl…
- De ugye fel ébred még valaha?! – néztem bizakodóan az orvos gyönyörű kék íriszeibe.
- Ezt nem tudom megmondani. Mindannyian reménykedünk. Legyen kitartó és beszéljen hozzá sokat. Az segíteni fog. – mosolygott rám és megpaskolta a vállamat. – Bocsánat, de most mennem kell. Ha bármi kérdése van nyugodtan tegye fel az ápolóknak vagy keressen meg engem. Szívesen válaszolunk. Viszlát! – lépett ki a teremből.
/visszaemlékezés vége/

Mostanra már mindennapossá váltak az éjszakai virrasztásaim. Nem merek elaludni hátha valami baj lesz Liammel. Annyira féltem. Olyan ártatlan, bár nagyon rosszul néz ki. Annyira sápadt. Remélem minél hamarabb rendbe jön.

- Kicsim! – cirógattam Li kezét – Kérlek mutasd meg nekem, hogy itt vagy! Mindennél többet jelentesz nekem. Nem akarom, hogy itt hagyj… Nézd mit vettem neked! – nyitottam ki az ujjait és tettem bele a tenyerébe a nyakláncot és visszahajtottam rá az ujjait – Igen… Ez az az ajándék, amiért visszamentem. És azért vagyunk most itt. Neked pedig élet-halál harcot kell vívnod. Hidd el kicsim én nem akartam, hogy ez történjen. Sokkal jobban örülnék, ha én feküdnék ott az ágyon gépekre kötve, és nem te. Te nem ezt érdemled! Remélem erőt ad az a kis ajándék és az is, hogy én itt vagyok veled és sosem engedlek el.

- Jó estét uram! – lépett be Lexi nővér az ajtón.
- Jobb is lehetne… – löktem oda a nem túl kedves megjegyzést.
- Hát igen, valóban. Eddig történt valami? Nyitogatta a szemeit vagy mozgatta az ujjait? – lépett Liam mellé.
- Nem. – csuklott el a hangom. És ekkor hirtelen gyorsabban kezdett csipogni a Liam szívverését jelző gép. – Mi történt? Ugye nem? – néztem rémülten a nővérre.
- Ne ijedjen meg. Nincs semmi baj. – emelte el a sztetoszkópot Li mellkasáról.
- De akkor mi volt ez?
- Valószínűleg hallja, hogy beszél hozzá. Próbálja meg még egyszer! – biztatott.
- Kicsim, tényleg hallasz? Kérlek mutasd meg, hogy itt vagy velünk! – simogattam az arcát. Remélve, hogy megmozdítja a kezét vagy csak valamilyen apró jelet is mutat. De nem történt semmi. Egy kicsit még jobban összetörtem.
- Semmi baj. Nemsokára biztosan megmutatja, hogy mennyire erős. – lépett mögém a nővérke.
- Remélem… A világot jelentené nekem ha kinyitná a szemeit.

- Valamit el kell mondanom magának… – komorodott el az arca.
- Mi a baj? Kérem mondja!
- A… a doktor úr szerint a barátja már nem fog felébredni…
- Mi van?! – Ugrottam fel a székről.
- Várjon! Hadd folytassam! – fogta meg a vállaimat, aminek hatására vissza ültem a székre. – Én nem hiszem el amit a doktor úr mond. Tudom, hogy a barátja egy nagyon erős ember. Ezt az is bizonyítja, hogy napról napra egyre jobb „színben” van. Csak a doktor úr próbál így tenni mintha nem venné észre… Nem tudom, hogy miért. De folytassa csak tovább amit eddig csinált! Nagyon jól csinálja! Beszéljen hozzá folyamatosan!
- Köszönöm, hogy maga velem van! Nagyon sokat jelent.
- Igazán nem tesz semmit. Ez a munkám. És tegezzen nyugodtan. – mosolygott rám.
- Oké Lexi, de akkor maga is!
- Oké Zayn.

Közben folyamatosan Li kezét simogattam. Valami furcsa érzésem volt. És egyszer csak valami furcsa érintést éreztem a tenyeremben. Azonnal odakaptam a fejem. Mozgatja az ujját! Mozgatja!
- Lexi! Lexi!
- Mi az Zayn? – lépett vissza Lexi az ablakból.
- Megmozdította a kezét! Az előbb megmozdította! – folytak a könnyeim örömömben. – Kicsim, légy szíves mutasd meg Lexi nővérnek is! Tudom, hogy menni fog. – cirógattam a kezét. – És megint megmozdította! Megint!
- Istenem, el sem hiszem! – ámuldozott Lexi – nézd Zayn, nyitogatja a szemét!
- Kicsikém, szerelmem annyira örülök, hogy itt vagy! – pusziltam meg.
- Za… Zayn! – erőlködött kicsit a beszéddel.
- Kicsim, Li-m ne erőlködj! Nem kell. Itt vagyok veled, majd később beszélgetünk. – folytak az örömkönnyek az arcomon. Istenem, felébredt! Köszönöm! Életem értelme újra itt van.
- A szívverése is normális. A vérnyomása rendben. A légzése is normális. Minden rendben van. Liam, kapsz rendesen levegőt? – emelte fel az arcáról a maszkot.
Li pedig bólogatott.
- Akkor a lélegeztető maszkra már nem lesz szükség. – vette le Liam-ről a maszkot. – De azonnal szólj ha bármilyen fájdalmat érzel vagy nem kapsz levegőt!
- Ugye már nem fog visszaesni? – vettettem egy reménykedő pillantást Lexi felé.
- Valószínűleg nem. – mosolyodott el – Ugye megmondtam, hogy erős ember a barátod?!
- Igen, valóban megmondtad. De végig reménykedtem, hogy így lesz. – ült hatalmas mosoly az arcomon. – Baby, fáj valamid? Vagy rosszul érzed magad?
- Csak a mellkasom szúr egy picit. – mutatott a szóban forgó helyre.
- Nagyon fáj? Szeretnél fájdalom csillapítót?
- Elviselhető, de elfogadom. – mosolygott.
Lexi már indult is és beadott Liam-nek egy kis adagot, majd visszaült mellém és Li-vel beszélgettünk.

- Hogy vagy Liam? Ugye nem zavar, hogy tegezlek? – kérdezte Lexi.
- Viszonylag jól vagyok. Nem zavar. – válaszolta Li. – Szerelmem, mi történt? Csak annyira emlékszem, hogy elmentünk a vásárba és amikor végeztünk visszamentél megvenni valamit én kiálltam a bejárathoz és nem sokkal később odajött néhány részeg fiú és rugdosni meg ütögetni kezdtek. Az az utolsó emlékem, hogy összeesek, valaki rájuk ordít és elfutnak. – közben Lexi kiment szólni az orvosnak.
- Én voltam az aki rájuk ordított és utána odarohantam hozzád. Annyira megijedtem. Folyt a vér a szádból, az orrodból… Szólongattalak, felemeltelek, de nem reagáltál semmit… Akkor, életemben először sírtam. De nagyon. Egy világ dőlt össze bennem. Azt hittem elveszítelek… 2 hete folyamatosan, minden nap itt vagyok melletted és akár hányszor arra az estére gondolok, azt érzem, hogy velem kellett volna megtörténnie, nem veled. Én… – már nem tudtam befejezni a könnyeim miatt.
- Szerelmem, kérlek se sírj! – simogatta a kézfejem Liam. – Ne okold magad ezért! Én nem hibáztatlak semmiért.
- De ez annyira ciki. Itt bőgök a barátom előtt. De már nem tudom magamban tartani… sajnálom.
- Kicsim, ez nem ciki. Örülök, hogy megnyílsz előttem. Erre vártam mindig is. – húzott magához csókot kérve, amit meg is adtam neki.
- Nagyon szeretlek Baby! – vontam szoros ölelésbe (már amennyire tudtam a kanócok miatt).
- Én is téged Zaynie-m!

Fél óra múlva már végeztek végeztek az orvosok. Liammel minden rendben van úgyhogy pár napon belül mehetünk haza. Annyira boldogok vagyunk.
Nem sokkal később már Liam-et átkarolva (aki közben édesen szundikált, ami nem is csoda hiszen már hajnali 2 körül van) kis kifli-nagy kifli pózban fekve nézegettem az e-mailjeimet. A fotós elküldte a képet, de Li-nek majd csak holnap mutatom meg, most hagyom hadd aludja az igazak álmát. A kép nagyon tetszik, remélem majd neki is fog. Úgy döntöttem ki fogom nagyíttatni és kirakom a szobánkba egy szép kerettel együtt.
- Kicsim… – keresett Li rémülten a kezével. Biztos rosszat álmodik.
- Itt vagyok Baby! Minden rendben. – fűztem össze az ujjainkat. Bele pusziltam a kócos hajába majd én is álomba szenderültem.

Reggel 6 órakor ébredtem. Liam még cukin aludt. Az éjszakai ellenőrzések kor minden rendben volt. Ha minden jól megy akkor pár nap múlva mehetünk haza. Olyan jó lenne már 3 hét után végre otthon hozzá bújni és csókokkal elhalmozni… Rászántam magam és kibújtam öleléséből, hogy fel tudjak öltözni. Ami megvolt kb. 5 másodperc alatt és már bújtam volna vissza mellé ha nem jöttek volna a reggeli vizitre. De ez is az én szerencsém…

***3 nap múlva***
Ma végre minden kanócot leszedtek róla. Az orvos szerint most már minden teljesen rendben van szóval még ma haza mehetünk.
- Megyünk haza Baby! – pusziltam meg. – Már annyira vártam. Végre otthon leszünk.
- Én is örülök neki. – mosolygott.
- Összepakolok aztán mehetünk is. Oké?
- Oké. De segítek én is. – kezdett leszállni az ágyól, de nem engedtem.
- Maradj csak édesem. Majd én. Te csak pihenj addig is. – takartam be.
- De Z, nem vagyok már kis gyerek. – vágott durcás fejet.
- Kicsim, kérlek! Szeretném ha pihennél még. Az egészséged nekem a legfontosabb.
- Oké. Hát legyen. – húzta magára a takarót.
- A fotós átküldte nemrég a képet amit a vásárban csináltattunk. Nézd meg. – nyújtottam a telefonom.
- De cuki lett! Annyira szeretlek Zayn, el sem tudom mondani…
- Én is szeretlek kicsim. – pusziltam meg.

***Este otthon***
Este már az ágyban fekve pihentünk. Liam a hajamat birizgálta miközben elkezdtem csikizni.
- Hékás, ne kezd mert…
- Mert miért ne?! – húzogattam a szemöldököm.
- Mert beledöngöllek az ágyba! – harapta be az ajkát.
- Látom már meggyógyultál! Te kis perverz! Én nem ellenkezem. Csak bátran! – csipkelődtem tovább.
- Te akartad Don Huan! Most úgy megkeféllek, hogy 3 hétig nem tudsz majd leülni.
- Keményen Baby! – kezdtek beindulni a dolgok odalent...

- Annyira mint még sose… – döntött hátra és falni kezdte az ajkaimat.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon szuper lett. Szeretem a Ziam történeteket. Ügyi vagy, megérte vele dolgozni és jól láttam a blogomat ott oldalt :D nagyon örültem neki.
    Puszi<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úr isten Dori, hát erre nem számítottam! Te vagy az egyik példaképem blogolás terén és hát ez nagyon jól esik tőled! Örülök, hogy tetszett! Köszönöm szépen, hogy kommenteltél!
      Puszi: Sophia <3

      Törlés